Karácsony Gergely megbeszélést folytatott az árnyékkormányával, és közölte, hogy ez a néhány lépés visszaviszi Magyarországot Európába és segít felépíteni egy igazságosabb, demokratikusabb, mindenkinek élhető és minden állampolgárt egyenrangú polgárként tisztelő új köztársaságot.
Emlékeztetett rá, hogy száznapos programból volt már több Magyarországon; nem türelmet kérnek a választóktól, hanem sok munkát ígérnek nekik. A program nulladik pontjaként beszélt arról, hogy helyreállítják és kialakítják a társadalmi párbeszéd intézményrendszerét. „A semmit rólunk nélkülünk elvét szeretnénk alkalmazni az élet minden területén.”
Egy terület megváltoztatását a szakmai szereplőkkel, a társadalmi szervezetekkel, a lakossággal egyeztetve kell megtenni. Egyeztetéseket ígért „az Orbán-rendszer kárvallottjainak”, a devizahiteleseknek, a Quaestor-károsultaknak és mindenki másnak is, aki az elmúlt nyolc év vesztese volt.
Aztán olyanokat mondott, hogy először is
A korrupció felszámolása érdekében
Továbbá azonnal felmondják a Paks II. szerződést és társadalmi párbeszédet kezdenek az energiapolitikáról.
Az egészségügyben
Az oktatás területén az első száz napba bele kell férnie, hogy
Az ún. jóléti csomag része, hogy
De még mindig nincs vége!
Azonnal felfüggesztik az uniós pályázatok kifizetését, mert a kormány nem jó helyre tette a forrásokat. A még ki nem fizetett forrásokat felülvizsgálják és új pályázati rendszert indítanak annak jegyében, hogy a lehető legközelebb vigyék az emberekhez ezeket a pénzeket. És mivel Karácsony szerint
morális adóssága van Magyarországnak a családon belüli erőszak felszámolásában, ezért kormányra kerülve azonnal elindítanák az isztambuli egyezmény ratifikálását.
Karácsony Gergelyt arról is kérdezték, hogy Kövér László házelnök egy lapinterjúban arról beszélt, az ellenzék csalásra készül vasárnap. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, nagy fejlődés, hogy a fideszes politikus nem kötelet ajánl a változást akaró embereknek, úgy látszik, ő is képes a fejlődésre. Kövér László sokat fog pihenni a választás után, mert nem lesz olyan komoly feladata, amely megterhelné a gondolatait - tette hozzá. (via MTI)