Fiatalok és idősek, radikálisok és liberálisok tízezrei tüntettek együtt

POLITIKA
2018 április 15., 12:12
comments 120

A szervezők szerint „legalább százezres nagyságrendű tömeg” hömpölygött végig Budapest belvárosán szombat este, hat nappal a Fidesz újabb kétharmados győzelme után. A civilek által szervezett, politikai pártok részvételével is zajló esemény az Operánál kezdődött és a Kossuth téren, a Parlament előtt ért véget, ahol a szervezők és felkért szónokok mondtak beszédeket. A tüntetés szervezői tisztességes választást követeltek, és a következő szombatra új demonstrációt hirdettek meg. Sokan a környező utcákban rekedtek, mert már nem fértek be a térre, és megtelt az Alkotmány utca is. A tüntetés a Himnusz és az Örömóda közös eléneklésével ért véget. Az esemény után egy kisebb csoport a Fidesz Lendvay utcai székházához indult, de nem történt rendbontás, egy másik alakulat hajnalban pedig az Oktogont foglalta el, és akasztotta meg a villamosforgalmat. A Képszerkesztőség eddig nem közölt képei közül válogattunk:

photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
A Magyar Nemzet utolsó, szamizdatként készült lapszámait kapkodják a tüntetők
photo_camera A Magyar Nemzet utolsó, szamizdatként készült lapszámait kapkodják a tüntetők Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg


photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
Homonnay Gergely író, egy részben általa szervezett 2018-as tüntetésen.
photo_camera Homonnay Gergely, író, a tüntetés egyik főszervezője Fotó: Adrián Zoltán/Képszerkesztőseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Lányi Örs, a tüntetés meghirdetője Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Lukácsi Katalin, volt KDNP-s politikus Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Homonnay Gergely író, tüntetés-szervező Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg
photo_camera Fotó: Adrian Zoltan/Adrian Zoltan/Kepszerkesztoseg

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.