Felbujtással gyanúsítja a rendőrség Gyárfás Tamást a Fenyő-gyilkosság ügyében

bűnügy
2018 április 17., 15:21
comments 959

A PestiSrácok.hu közölte, hogy

Fenyő János megöletése miatt kedd délután előállította a Nemzeti Nyomozó Iroda Gyárfás Tamást.

A Magyar Úszó Szövetség volt vezetőjét kora délután fogták el, és azonnal kihallgatták. Az ORFK Kommunikációs Osztálya közleményben erősítette meg, hogy a Fenyő-ügy miatt vették elő Gyárfást. A gyanú szerint Gyárfás Portik Tamást bízta meg, hogy ölje meg Fenyőt, Portik pedig a szlovák Jozef Rohácot bérelte föl a gyilkosságra. A Pesti Srácok szerint a NapTV egykori tulajdonosa ellen egyértelmű bizonyítékok vannak, például egy hangfelvétel amin Portik és Gyárfás beszélgetése hallható.

Fenyő János miliárdos médiavállalkozót, a Népszava, a Nők Lapja és más sajtótermékek kiadóját,a Vico Csoport tulajdonosát húsz éve, 1998 február 11-én lőtték agyon, amikor Mercedesével megállt a Margit utca–Török utca –Margit körút lámpás kereszteződésben. Egy mögötte megálló autóból kiszállt egy férfi, és Agram 2000 típusú hangtompítós géppisztolyból kéttucatnyi lövést adott le Fenyőre, aki a helyszínen, azonnal meghalt. A tettes gyalog menekült.

A rendőrség először egy albán bűnözői csoportot gyanúsított a nyilvánvalóan profi bérgyilkossággal. Ez a szál tévesnek bizonyult. Évekre elaludt az ügy, a nyomozás nem haladt, csak a 2000-es években került elő, inkább pletykaszinten, hogy Fenyő és Gyárfás Tamás médiapiaci küzdelme (a rámenős milliárdos szerette volna megszerezni Gyárfás Naptévéjét) lehetett a gyilkosság egyik oka.

2004-ben indult újra a nyomozás, és ekkor jelent meg a nyilvánosság előtt Fenyő volt pszichológusa és barátja, az akkor már halálos beteg Perczel Tamás, aki egy dokumentumfilmben arról beszélt, hogy Gyárfás Tamás lehetett az egyik felbujtó.

A nagy fordulat 2011-ben következett az ügyben: letartóztatták Jozef Rohácot, akit több bérgyilkossággal és merénylettel (a többi között az Aranykéz utcai robbantással) is gyanúsítottak. 2013-ban a szlovák bűnözőt sikerült megvádolni a Fenyő-gyilkossággal: a helyszín közelében talált sapkáról vett DNS-minta volt az egyik döntő bizonyíték. Rohácot 2017-ben jogerősen elítélték a gyilkosságért.

Közben, 2012-ben rács mögé került Portik Tamás is, a kilencvenes évek maffiavilágának és olajos ügyeinek egyik ismert alakja, akit több alvilági leszámolás feltételezett szervezőjeként és megbízójaként vettek őrizetbe. 2014-ben el is ítélték Prisztás József vállalkozó (a szervezett bűnözés hírhedt figurája) megöletése miatt.

A Portik-ügyben többször előkerült a Fenyő-gyilkosság is, felmerült, hogy ő szervezte meg a médiavállalkozó megölését, Rohác az ő katonájaként hajtotta végre a merényletet. Biztos, hogy a Portik Tamás ügyeiben előkerült bizonyítékok vezettek el Gyárfás gyanúsításához.

A médiavállalkozói karrierjét a nyolcvanas évek végén indító, az amerikai milliárdos Bodnár „Szaknévsor” György segítségével gyarapodó Gyárfás előbb a Sport Plussz szerkesztőjeként és tulajdonosaként, majd a Nap Tv producereként lett ismert. A baloldali kormányokkal mindig nagyszerű kapcsolatokat ápolt, de a Fidesszel sokáig nem találta a hangot. Még ez első (1998-ban hatalomra került) Fidesz-kormány nyírta ki Gyárfás legfontosabb, egész vagyonát megalapozó médiavállalkozását, a Nap Tv-t. A közszolgálati tévé frekvenciáján „társbérlő” vagy ha úgy tetszik élősködő reggeli műsort kirakták a köztévéről. Az ATV-re menekült. 2002-ben, a Fidesz bukása után még visszatért ugyan az egyesre, de már sosem tudta visszaszerezni régi népszerűségét. A Fidesz politikusai évekig bojkottálták Gyárfás műsorát, részben baloldali elfogultsága miatt, részben pedig azért, mert Gyárfás, akinek évtizedes sportdiplomata múltja is volt, megpróbálta megbuktatni Schmitt Pált, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét. A Fidesz második kormányra kerülése már a Nap Tv halálos ítéletét jelentette. Újra kirakták a köztévéből, ezzel mini médiabirodalma annyira meggyengült, hogy már nem is nagyon forszírozta a dolgot, inkább sportvezetői karrierjére koncentrált.

Gyárfás már a nyolcvanas évektől aktív sportvezető volt, dolgozott a Nemzetközi Atlétikai Szövetségben (IAAF), majd a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségnél (FIBA) is, 1993-tól pedig a Magyar Úszó Szövetség elnöke lett. Egyre jobban bedolgozta magát a nemzetközi szövetségbe is, 2013-ban már a FINA alelnöke, a legszűkebb döntéshozói testületének tagja. A 2010-es kormányváltás után több jel is utalt arra, hogy őt is megpróbálja falhoz állítani a Fidesz. A kormánypárti sajtó – a régi maffiaügyek felmelegítése, Portik letartóztatása, illetve Rohác elítélése nyomán – elkezdte emlegetni a Fenyő-ügy lehetséges gyanúsítottjaként.

2012-re valahogy mégis sikerült rendeznie a viszonyát a kormánnyal: Orbánék kitüntették. 2013-ban pedig Gyárfás kitartó szervezőmunkával budapestre hozta a 2021-os vizes világbajnokságot, amiből egy visszalépés után aztán 2017-es lett. A vébéből emlékezetes és ultradrága presztízsprojektet csinált a kormány. Gyárfás a Hosszú Katinka-ügy és más támadások miatt lemondott a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjáról, átengedve megfelelően fidezses jelöltnek, sőt még Angol utcai egykori tévészékházát is Mészáros Lőrincnek adta el. A vébé alatt és előtt többször mutatkozott Orbán Viktor társaságában, és nagyon úgy tűnt, hogy ha nem is lesz soha a Fidesz kedvence, valamilyen békét kötött egykori ellenfeleivel.

A rendőrség kedd este hat órakor az alábbi közleményt adta ki:

„A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) 2017. október 31. óta folytatja a nyomozást a Fenyő János sérelmére 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében. A KR NNI munkatársai 2018. április 17-én a kora délutáni órákban Budapesten elfogták, majd előállították a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost, akinek gyanúsítotti kihallgatása jelenleg is folyamatban van. A KR NNI Gy. Tamást – hasonlóan az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott 50 éves P. Tamáshoz – emberölésre való felbujtással gyanúsítja.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.