Vendégposzt jön, vendégtémával. A nemrégiben megszüntetett Magyar Nemzet kiváló sportújságírója, Havasi Zsolt azzal a nem titkolt szándékkal érkezett csapatunkba, hogy segítsen nekünk kibővíteni a látóteret, és a világfutball kevésbé anglomán, de nem kevésbé érdekes területeit is megmutassa nektek. Bemutatkozásképp jöjjön tőle egy kis Bundesliga-háttér, a téma legkiválóbb magyarországi ismerője, Mészáros Ábel válaszain keresztül. Szeressétek!

Sorozatban hatodik bajnoki címét szerezte meg a Bayern München április 7-én. Mit okozott az elmúlt években a Bayern München egyeduralma a Bundesligában?

Valamiféle traumát. Igaz, lehet úgy értelmezni, hogy a Bayern húzza felfelé a Bundesligát, s ezt megfelelő reklámmal akár még jól el is lehet adni - ez lenne nagyjából a német szövetségi liga (DFL) vágya. És persze, mindig van olyan csapat a mezőnyben, amelyik hébe-hóba meg tudja szorongatni a bajor klubot, a tavalyi szezonban például az RB Leipzig, korábban a Borussia Dortmund, vagy a Wolfsburg. Azonban hatalmas különbség van a Bayern és a német élvonal többi együttese között. A mostani szezonnak is ez lehetne a szlogenje:

„a Bayern más ligában játszik”.

Pedig a 2017/2018-as szezon első néhány fordulója után, Carlo Ancelottival még öt pont hátrányban álltak a második helyen a Dortmund mögött. Mondjuk vége is volt a világnak náluk.

Miközben azonban a felszínen többnyire ez a hatalmas erőfölény érzékelhető, a klubnál bőven akadnak problémák is. Kérdés például, mi lesz Lewandowski sorsa, ahogyan az is, miképp alakul a Robben-Ribery kettős további pályafutása (a múlt héten mindketten 2019 nyaráig szóló szerződésajánlatot kaptak a Bayerntől, de még nem fogadták el), illetve vannak feszültségek a vezetőség tagjai között. Elég, ha hirtelen Uli Hoenessre gondolunk, akit 2014 őszén három és fél évi börtönbüntetésre ítéltek (ebből kettőt le is töltött) adócsalás miatt. Vagy ott van az a Hasan Salihamidžić, aki sportigazgatóként sem szégyellte tavaly októberben bevallani: „nem látta még Thomas Lemart (AS Monaco), de majd megnézi Youtube-on”. A hibák, belső feszültségek ellenére azonban olyan kerete, erőforrása van a Bayernnek, hogy könnyedén nyerik a bajnokságokat.

Egyszerre veszély és kihívás a Bayernnéldolgozni?

Mindenképp. Nem véletlen, hogy sokan mondták vissza az utóbbi időben a vezetőedzői munkát ilyen-olyan okok miatt, Thomas Tucheltől és Jürgen Klopptól kezdve Joachim Löwön át egészen Julian Nagelsmannig. Niko Kovac (a horvát Dárdai Pál) kinevezésének egyelőre finoman szólva sem örülnek igazán a Bayern drukkerei, de

a realitás az, hogy nem nagyon volt más, aki megfelelt volna a vezetés nem éppen alacsony igényszintjének.

Ezzel a munkával sokat lehet ugyan nyerni, de sokat is lehet bukni. Állandó eredménykényszer van, ráadásul az sem mindegy, hogyan nyer a csapat. Carlo Ancelotti utóbbira tökéletes példa: vele is nyert a csapat, de nem játszott szépen, és a játékosoknak sem jelentettek kihívást az edző módszerei. Philipp Lahm esete is hasonló volt, már készítették neki a sportigazgatói széket visszavonulását követően, ő mégsem kért belőle.

Jól látható: a Bayern egyeduralma kihat a nemzetközi színtérre is. Érdekes adat, hogy 2003 óta, a topligák csapatai közül a BL elődöntőjében 19-szer szerepelt spanyol, 17-szer angol, 8-szor olasz és német, illetve 3-szor francia klub. Ebből a nyolc német szereplésből hat a Bayerné volt. A bajor sztárcsapaton tehát kívül nincs más olyan Bundesliga-együttes, amely képes arra, hogy folyamatosan jelen legyen az európai kupasorozatokban.

A csapatok nagy részének az a legnagyobb problémája, hogy a költségvetéseik egyensúlyban tartásának érdekében szükségük van a Bajnokok Ligája szereplésért járó pénzre. Ezért is minimális elvárás a Borussia Dortmundnál a csoportkörbe jutás. Hiába keresnek több százmillió eurót játékoseladásokból, utána folyamatos döntéskényszerben vannak a távozók pótlása miatt. Olyan pedig csak a mesében van, hogy egy klubnál mindig, minden esetben csak jó döntéseket hoznak. Nem lehet folyamatosan egyre jobban és jobban igazolni, még a „gyémántszemű” Sven Mislintatnak sem - ő azóta már az Arsenalnál van, nevéhez olyan találatok fűződnek az átigazolási piacon, mint Lewandowski, Kagawa, Aubameyang, Pulisic, vagy Dembélé - lévén a többieknél is vannak jó megfigyelők - sőt, egyre jobbak.

Ráadásul megváltozott a piac is: egy korábbi 5 millió eurós játékos ma már 15-25 millió euróba kerül. Azt sem szabad elfelejteni emellé, hogy egy rossz döntés több évre is visszavethet egy csapatot - a Wolfsburg például a mai napig nem tudott kikeveredni Kevin de Bruyne eladásából. Az lehetséges út (éss ez akár Magyarországon követendő példa lehetne), hogy az edző személyével, filozófiájával próbálnak újítani, versenyelőnyt kovácsolni. Majdnem mindig van például egy német csapat, amelyik egy kiugró szezon után kijut az európai színtérre. De ez nem jelent hosszú távú sikert, ugyanis ezeket a csapatokat simán lerabolják. Továbbá: a nemzetközi kupaszerepléshez bő és minőségi keret kell, ehhez pedig a legtöbb csapatnak nincs meg a költségvetése – példának okáért, még a Dortmundnál sem adottak teljesen ezek a feltételek.

Több elemzés foglalkozik a Bundesliga megváltozott jellegével, azzal, hogy a spanyol és az angol első osztály számára „nevel” játékosokat. A fiatal labdarúgók csak átmenetként tekintenek a ligára, és a csapatok nagy része nem tudja megtartani a fiatal tehetségeket, ahogy a nagyobb sztárokat sem vonzza a német élvonal.

A tévés jogdíjak nagy szerepet játszanak ebben a folyamatban, igaz épp a mostani szezonban indult be a Bundesliga új tévés szerződése, ami már kissé átrendezi a helyzetet. (Csakhogy érthető legyen: a 2017/2018-as szezontól már nemcsak a Sky közvetít majd élőben Németországon belül, jogot szerzett magának az Eurosport is. A szövetség ezzel 4.46 milliárd eurós bevételhez jut a 2017-2021-es időszakban, ami az előző időszakhoz képest 85 százalékos növekedés – a szerk.)

Mindez azért érdekes, mert ezt megelőzően a Bayernhez tévés jogdíjakból annyi pénz jött be, mint a Premier League-ben a Stoke Cityhez. Ez hosszabb távra visszavetítve jól érzékelhető, komoly, súlyos versenyhátrányt mutat. Az idei szezon trendje továbbá a

fiatal, neves francia, angol akadémiákon nevelkedett labdarúgók érkezése.

Számukra lényegében nincs út a nevelőklubjuk első csapatához. Ennek oka, hogy az adott topcsapatnak az eredménykényszer miatt nem éri meg saját fiatal játékosát „használni”, mert csak 4-5 év múlva lesz azon a szinten, amikor már lehet rá számítani. Paul Pogba útja a Unitedtól a Juventusig, majd vissza, tökéletes iskolapéldája ennek.

Ebből viszont az is következik, hogy az érkező ifjoncok csak átutazók lesznek a német első osztályban. Ha a játékos magas szinten teljesít, akkor nem tudja majd megtartani klubja (lásd Dembélé esetét, akiért 105 millió eurót fizetett ki a Barcelona), ha pedig nem, akkor beleszürkül a mezőnybe. Az érem másik oldalán azért ott áll, hogy a sokszínűség élvezetessé, szórakoztatóvá teszi a játékot. Fejlődik a német futballkultúra.

A Bundesligában még mindig érvényben az 50+1-es szabály. Ez előírja: a profi klubokat érintő döntések meghozatala továbbra sem befektetői csoportok, hanem maguk az anyaegyesületek kezében van. Ellenben a Premier League-ben a Chelsea és a Manchester City esetében orosz és egyesült emirátusbeliüzletemberek pénze emelte fel a klubot. Nem gátolja ez a szabály a Bundesliga fejlődését?

Nagy kérdése ez az utóbbi időszaknak, és az idei a szezonnak is. Folyamatosan nő azon klubok száma, amelyek a szabály módosítását akarják. Legutóbb épp a Bayern állt ki az ügy mellett, de ez Karl-Heinz Rumennigge, az európai szuperliga egyik szellemi atyja nézeteinek fényében nem meglepő. Emellett több olyan csapat van, amely kiskapukkal kikerüli a szabályokat. A Wolfsburg és a Bayer Leverkusen csapatát a gyár dolgozói alapították, így felmentést kaptak a szabály alól. A Hoffenheimnél Dietmar Hopp, a Hannovernél Martin Kind már több mint húsz éve a csapat befektetője, így a szabályok értelmében mindketten többségi tulajdonosok lehetnek. Kind egyébként régóta folytatja - kezdetben jobbára egyszemélyes - harcát az 50+1 ellen, és úgy tűnik, hosszú távon ő nyerhet:

2009-ben a 35 profi, első és másodosztályú csapat közül még 32 voksolt a szabály megtartása mellett. Idén márciusban már csak 18

- kilencen tartózkodtak, négy klub pedig szőrőstül-bőröstül eltörölte volna az 50+1-et. A tendencia egyértelmű, és közben nem árt megjegyezni azt sem, hogy a RB Leipzig-nél például már maximum elméletben működik ez az elv, a gyakorlatban egyáltalán nem.

Az 50+1-es szabály nagy vesztesei az olyan tradicionális klubok, mint a Köln, az 1. FC Kaiserslautern, vagy a jelenleg épp a negyedosztályban sínylődő 1860 München. Az egyedüli csapat, amely a hagyományos modell híve, a Dortmund: a sárga-feketék azonban az önmagukról kialakított kép (Echte Liebe, azaz igaz szerelem és a nyolcvanezres Sárga Fal, Európa legnagyobb tribünje) miatt nem tehetik meg, hogy ellenezzék a változást.

Módosítás biztos lesz, mert szükséges: a szabály miatt nemzetközileg lényegében versenyképtelen a Bundesliga. Ha csak a Bayern München lesz képes globális brandként jelen lenni a piacon, akkor a többi klub egyre inkább visszaesik. A Frankfurt vezetősége például egy négypontos tervet eszelt ki, miszerint jöhet bármilyen külföldi befektető, ha az

• nem változtathat székhelyet;
  
• békén hagyja a klubszíneket, logót;
  
• nem nyúl a szurkolói kultúrához (pl. maradjanak az állóhelyek és normális jegyárak);
  
• nem tudja eladni a klubot egy meghatározott időn belül.
  

A német futballkultúrába azonban legalább olyan mélyen kódolva van az 50+1-es szabály, mint a szombat-vasárnap játéknap. Utóbbi például idén változott, tüntettek is a szurkolók a hétfői mérkőzések miatt.

Az az igazság, hogy a szellem már kijött a palackból. Ez egy olyan folyamat, amely ellen nehéz küzdeni, és az emberek előbb-utóbb úgyis el fogják fogadni. Amikor 2013-ban Borussia Dortmund–Bayern München Bajnokok Ligája döntőt rendeztek, majd 2014-ben világbajnokságot nyert a német válogatott, akkor mindenkinél Bundesliga-eufória volt.

Ez mostanra megszűnőben van - köszönhetően annak, hogy a Bayern egyeduralkodó.

Németországban keresik a megoldást, miközben persze nem akarják elveszteni az identitásukat sem. Sokan ráadásul éppen azért szeretik a Bundesligát, mert Angliával ellentétben itt még megfizethető áron, hamisítatlan futballélményt kapnak.

Mi az, ami miatt valaki Angliából elutazik egy német bajnoki mérkőzésre?

Megfizethető. Nem kerül több száz euróba egy belépő, olcsók a bérletek és a stadionon belüli árak sem vészesek. Családiasabb a hangulat, mint Angliában, és nagyon jó a közlekedés is: ha van meccsjegyed, ingyen használhatod a tömegközlekedési eszközöket. A csapatok ráadásul közel vannak egymáshoz, egy túrába belefér több meccs is. Ezek miatt van minden stadion kihasználtsága 90 százalék felett a ligában.

Amennyire tradicionális a német futballközeg, ugyanannyira jellemzi az innovatív gondolkodás is. Erre jó példa, hogy Frankfurtban 2020-ig elkészül a Német Labdarúgó-szövetség akadémiája. Itt specializált képzést biztosítanak majd a játékosmegfigyelők és játékelemzők számára, és olyan társtudományok is helyet kapnak, mint a pszichológia vagy a táplálkozástudomány.

A jelenség háttere Raphael Honigstein: Újra a csúcson című könyvében is le van írva. A német futball a 2000-es évek közepére kifáradt, gödörbe került. Ekkor váltottak: akadémiákat építettek, tehetségközpontokat hoztak létre, hogy klubtól függetlenül, akár tízéves kortól kezdve mindenki a lehető legjobb képzést kapja a lakóhelyehéz lehető legközelebb eső centrumban. Újragombolták az edzőképzést is, ahonnan olyan nyitott szemléletű szakemberek jöttek ki, mint Julian Nagelsmann vagy Domenico Tedesco. Ehhez szorosan kapcsolódik az, hogy a klubok nyitottak az új megoldásokra. „ Az okos embert valaki nem azért veszi maga mellé, hogy megmondja neki, mit kell csinálni, hanem azért, hogy ő mondja meg, mit kell csinálni” – mondta Steve Jobs. Ezt érzem a Bundesligában, ezek az innovatív gondolkodású emberek viszik előre a közeget. Nem kell nekik megmondani, mit csináljanak.

Ne higgyük viszont, hogy nincsen ellenszél a német közvéleményben. A korábbi Bayern-játékos, Mehmet Scholl alkotta meg például a „laptop-tréner” kifejezést. Ezzel azokra az edzőkre céloz, akiknek nincsen komolyabb futballistamúltjuk. Most úgy néz ki, mégis ezek az emberek viszik előre a német futballt. Érdekesség továbbá, hogy az angol szakírók úgy vélik, a Premier League-et külföldi szakemberek (Wenger, Conte, Guardiola, Klopp), a külföldről érkező innovatív gondolatok lendítették, lendítik előre. Valamit jelez, hogy

az angol első osztályban alig van negyven év alatti angol tréner.

Ez mutatja az edzőképzés gyengeségét vagy a nyitottságra való hajlam hiányát. Németországban a szakemberek nem úgy gondolják, hogy kizárólag ők a tudás birtokosai, hanem egy kollektív, másokkal megosztott tudásbázisban hisznek.

Mészáros Ábel, fociblogger, szerkesztő. Az angol nyelvű bundesligafanatic.com állandó szerzője, magyar nyelven a 24.hu-n, angolul többek között a footballwhispers.com-on jelentek meg cikkei. A német futball nagy ismerője és rajongója, televíziós szakértőként a tegnap esti Bayer Leverkusen-Bayern München (2-6) Német Kupa-elődöntőn debütált a Sport TV-ben.