Stallone hatására Trump azon gondolkozik, hogy kegyelmet adjon egy 1912-ben elítélt fekete ökölvívónak

POLITIKA
2018 április 21., 19:38
comments 128

Donald Trump amerikai elnök ezúttal is a Twitteren osztotta meg, hogy mi foglalkoztatja ezekben a percekben:

link Forrás

Azt írja, hogy 

Sylvester Stallone hívott Jack Johnson nehézsúlyú bokszbajnok történetével. Óriási küzdelmei és megpróbáltatásai voltak, bonyolult és vitatott élete. Elfelejtették a többiek ennyi év után, pedig kellett volna gondolni rá, úgyhogy én igenis azt mérlegelem, hogy kegyelmet adok neki!

Sylvester Stallone egy amerikai filmszínész, akinek leghíresebb alakítása volt, amikor egy Rocky nevű ökölvivőt játszott el, több filmben is. 

Jack Johsnon pedig 1878 és 1946 között élt, és igazi bokszoló volt, az első fekete nehézsúlyú bajnok Amerikában. Amikor 1910-ben legyőzte az addig veretlen fehér bajnokot, az USA több államában is zavargások törtek ki, mert a fehérek bosszút akartak állni a feketéken. A zavargások 50 várost érintettek és legalább húsz halálos áldozatuk is volt, százak sebesültek meg. 

Jack Johnson
photo_camera Jack Johnson Fotó: Library of Congress

Johnsont 1912-ben letartóztatták, mert az aktuális barátnőjével utazgatott. A vádat egy olyan törvény alapján emelték ellene, ami tiltotta a prostituáltak egyik államból a másikba szállítását. A valóságban a törvényt rendszeresen használták a fekete férfiak és fehér nők közti szerelmi kapcsolatok megtámadására. Így volt ez ebben az esetben is, Johnson később feleségül is vette a nőt, akinek csempészéséért lecsukták, és aki egyáltalán nem volt prostituált. 

Akkor még a nő vallomása alapján kiengedték, de 1913-ban újabb per indult ellene, ugyanezen törvény alapján, és akkor már letöltendő börtönre ítélték. Az ítélet végrehajtása elől megszökött, évekig élt Franciaországban, Kanadában és Mexikóban többek között, majd amikor 1920-ban hazatért, tényleg börtönbe zárták, és egy évet tényleg ült.

Korábban George W. Bush elnöknél és Barack Obamánál is lobbiztak befolyásos politikusok, sportolók és művészek, hogy adjanak posztumusz kegyelmet Johnsonnak, és a republikánus John McCain szenátor, Trump legnagyobb párton belüli ellenlábasa is többször kezdeményezte ezt. Bush majdnem meg is adta, de a szenátuson nem ment át az erről szóló javaslata. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.