36 év után új dalokat vett fel az ABBA

ZENE
2018 április 27., 12:07
comments 161

A svéd popcsapat visszatért a stúdióba, és 1982 után új anyagot vettek fel. Mint közleményükben írják, az új számok nem várt következményei lettek annak, hogy nemrég úgy döntöttek, összeraknak egy virtuális valóság turnét. 

link Forrás

Nem tudni, hogy az új számok mikor jelennek majd meg, ami biztos, hogy az egyik dal, az I Still Have Faith in You egy decemberi tévéműsorban lesz bemutatva. 

Az 1972-ben alapított zenekar a hetvenes évek egyik legnépszerűbb popformációja volt. A Bjorn Ulvaeus, Benny Andersson Agnetha Faltskog és Anni-Frid Lyngstad felállású zenekar 1974-ben nyerte meg az Eurovíziós Dalfesztivált, utána pedig közelt 400 millió lemezt adtak el világszerte. 

A zenekart belső feszültségek, illetve válás is bomlasztotta, végül 1983-ban fejezték be. Utolsó dalukat 1982-ben rögzítették. 

A zenekar visszatéréséről azóta is sokszor esett szó, 2000-ben állítólag egymilliárd dollárt ajánlottak nekik egy turnéért. Faltskog 2013-ban azt mondta még egy interjúban, hogy ma már más az életük, és a zenekar a múltjuk részéhez tartozik inkább. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.