Gyárfás: Nagyon várom a felvételeket

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Csütörtökön ismét kihallgatta Gyárfás Tamást a Fenyő-gyilkosság ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda, írja a Bors. A lap úgy tudja, hogy új bizonyítékok nem kerültek elő, csak pontosítani akarták Gyárfás korábbi vallomását, Tasnádi Péterről, és Portik Tamásról is kérdezték. A Bors szerint Gyárfás azt mondta, hogy

nem gondolta, hogy Portik rögzíti a kettejük közti beszélgetéseket. 

Arról az új információról, hogy több hangfelvételnek is birtokában van az ügyészség, Gyárfás a Borsnak azt mondta, hogy 

"nagyon várom a felvételeket, mert akkor kiderül, nincs semmi alapjuk a vádaknak."

Arra a kérdésre, hogy részt vesz-e a szombaton rendezendő vízilabda-konferencián, úgy válaszolt, hogy "a nyilvános ülésén személyesen nem veszek részt, nehogy a jelenlétemmel eltereljem a figyelmet a lényegről, a vízilabdáról."

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.