Ötödével csökkenhettek az orosz katonai kiadások

Bár az utóbbi években úgy tűnt, Oroszország katonailag régen volt ilyen erőteljes formában, a SPIRI szerint jelentősen, húsz százalékkal csökkenhettek a katonai kiadásaik.

A Stockholm International Peace Research Institute (SPIRI) vezető elemzője szerint 2017 óta nem növekedtek a kiadások, és az inflációs hatás miatt ez jelentős csökkenést jelenthet a 2020-ig megtervezett büdzsében.

Oroszország utoljára 1998-ban volt kénytelen lejjebb venni a hadsereg költéseit, amikor a csőd szélén táncolt az ország. Aztán Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése után erőre kapott az ország, amely 2014-ben az ukrajnai Krímben, majd a szíriai polgárháborúban bizonyította, hogy még mindig nagyhatalmi törekvései és képességei vannak.

A SPIRI szerint azonban a nemzetközi szankciók miatt GDP-növekedés lassulása, 2 százalék helyett 1,5 százalék, illetve az utóbbi hetekben bejelentett népjóléti lépések (nyugdíjkorhatár emelése pl.) azt jelzik, hogy valahol fogni kellett a költségeken, a leghatékonyabban pedig a katonai kiadásokon lehet. Putyin hivatalosan csupán 3 százalékos csökkenést jelentett be a következő évekre.

Az orosz hadsereg erejét tekintve ebben az évben világszinten visszaesett a 4. helyre, Szaúd-Arábia előzte meg. Globálisan a katonai kiadások egy százalékkal nőttek a világban. (Reuters)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.