Százmilliós adóhátralékkal eltűnt cégek működtek az új fejlesztési miniszter rózsadombi lakásán

Bártfai-Mager AndreaFotó: NGM/kormany.hu

2010 óta hatvan különböző cég volt bejelentve Bártfai-Mager Andrea egy rózsadombi lakásába, de ezek többsége vagy megszűnt vagy azóta elköltözött - írja a nemrég megválasztott tárca nélküli fejlesztési miniszterről a G7. 

A lap szerint egy közös van a vállalatokban: mind kötődik a különböző afrikai kormányprojektekben feltűnő Balogh Sándorhoz, aki kereskedőházak mellett a Budapest-Bamako Rally egyik főszervezője is. Balogh jelentős célghálót fog össze, a hozzá és ismerőseihez kötődő cégek pedig jellemzően felszámolással vagy kényszertörléssel tűntek el. A G7 értesülései szerint Bártfai-Mager korábbi férje és gyermekei apja.

A G7 szerint komoly adóhátralékkal rendelkező emberek is részesei a Balogh által működtetett cégláncnak, sőt többen (mint Szerbin Éva, Szerbin Judit, Ringer Ferenc, Ringer Ferencné) a legnagyobb hátralékkal bírók áprilisi NAV-listáján is helyet kaptak. Van köztük, aki már két éve is szerepelt ugyanitt. 

Még érdekesebb, hogy az egyik Balogh-cég, a beszédes nevű Afrika Holding ugyan hat éve még 900 milliós árbevételt produkált, két éve 260 milliós adótartozással tűnt el a süllyesztőben. A szintén 2012-ben alapított, a miniszter lakásán bejegyzett Chemokomplex mezőgazdasági gyártócég három év alatt hozott össze 400 milliós árbevételt, mielőtt felszámolták, de stílusosan akadt olyan cég is bejegyezve az ingatlanra, amelyik cégfelszámolással foglalkozik. 

Bártfai-Mager annyit reagált a lapnak, hogy 2004 és 2016 között egy könyvelőiroda használta a lakást, de kérdésekre nem válaszolt. Arról sem tudott, hogy gyerekei is több vállalatot vezettek a lakásában. Balogh annyit nyilatkozott csak a lapnak, hogy ő mindig betartja a jogszabályokat. 

Érdekesség még, hogy Balogh Sándor volt a vizes vébét szervező cég gazdasági igazgatója, és ezáltal közeli munkatársa az eddigi fejlesztési miniszter Seszták Miklósnak. Annak a Seszták Miklósnak, akiről kinevezése után, 2014 őszén az első hír történetesen az volt, hogy ügyvédként több száz, hamar a cégtemetőbe jutott cég alapításában segédkezett. (G7)