Egy részeg férfi a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron közel 70 liter forralt bort öntött a kollégáira, mert rászóltak, hogy ne igyon többet

A vádlott 2014 decemberében a karácsonyi vásár ideje alatt a belvárosi Vörösmarty téren üzemeltetett egyik standnál dolgozott pohárleszedőként. A sértettek a vádlott kollégái voltak: két nő, akik közül az egyik pultvezető, a másik pultos volt, a harmadik sértett pedig egy férfi, aki pénztárosként dolgozott.

A vádirat szerint 2015. január 1-én hajnalban a vádlott az addigra elfogyasztott alkoholtól már ittas állapotban volt, emiatt több kollégájával is agresszíven viselkedett. A férfi az üzlethelyiség konyhájában fogyasztani akart az italokból, de a pultvezető rászólt, és hazaküldte.

A vádlott ezt sérelmezve, indulatosan kiabálni kezdett a nővel, ezért a pénztárosként dolgozó kollégájuk közéjük lépett. A vádlott ekkor ütlegelni kezdte a férfit, aki megpróbálta lefogni. A veszekedést és dulakodást látva az egyik pultos nő is hozzájuk sietett, és a pultvezető kolléganőjével közösen megpróbálták szétválasztani a férfiakat, de eközben mindketten elestek.

A vádlott ekkor egy agresszív felkiáltással a tűzhelyről lerántotta az egyik 90 liter űrtartalmú, forralt borral kb. háromnegyedéig teli fazekat, és a tartalmát a földön fekvő két nőre és a közvetlenül mellettük álló férfi kollégájára borította. Mindhárman sértett égési sérüléseket szenvedtek.

A forrázástól az egyik nőnek a mellkasa és mindkét lába megégett, a kolléganője pedig az arcán, a combján és a karján szenvedett maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó égési sérüléseket. A férfi kollégájuk a kézfején égett meg, de csak a véletlenen múlt, hogy ő nem sérült meg súlyosabban. Az életveszélyes sérülés (égési shock) kialakulásának reális lehetősége mindhármuknál fennállt.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben 3 rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A bűncselekmény büntetési tétele 2 évtől 12 évig terjedő szabadságvesztés. (Ügyészség)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.