Mégsem Illés Béla a legnagyobb király, sőt még csak nem is Pisont István az, hanem mint kiderült, Waltner Róbert. A kilencvenes évek vége és a kétezres évek hazai szinten menő csatára eddig arról volt a leghíresebb, hogy valami, azóta sem tényfeltárt machináció folytán egy idényre leigazolta az argentin Boca Juniors, ahol éppen akkor robbant be a fiatal Carlos Tevez, és ahol Waltner aztán egy percet sem játszott, nem függetlenül egy sérüléstől és műtéttől. De most kiderült, hogy Waltner Róbert igazából világbajnok, csak éppen nyilatkozásban!

Olvasónk, Rézorr Kapitány hívta fel a figyelmemet a csakfoci.hu-n megjelent interjúra, amiből kiderül, hogy Waltner azért bukott meg a válogatottban (6 meccs, 0 gól), mert Lothar Matthaus nem fizette ki az esküvőjét. Mert ha így tett volna, Waltner lett volna Torghelle, és az egész történelem másképp alakul!

Leginkább Lothar Matthäus számolt veled.

– Igen, ő szerette a játékomat, de sajnos, nála sem tudtam kiteljesedni. Meghívott a németek elleni idegenbeli meccsre készülő keretbe, de pont akkor volt az esküvőm, ezért lemondtam. Ha egy csapattársamhoz hasonlóan, nekem is felajánlja, hogy kifizeti a lakodalmat, ha átrakom egy másik időpontra, gondolkodás nélkül belemegyek. Lehet, hogy akkor nem Torghelle, hanem én rúgok kettőt a németeknek. Sajnálom, hogy kihagytam azt a meccset, főleg úgy, hogy azóta elváltam…

De nem ez az egyetlen gyöngyszem az interjúban. Egy kérdésre válaszolva Waltner egészen elképesztő szakmai titokról libbentette föl a fátylat. Ugye focikedvelőként te is mindig kíváncsi voltál arra, hogy pontosan milyen szövegekkel képesek motiválni a játékosaikat az úgynevezett „pedagógiai érzékükről” híres edzők, mint José Morinho, Jürgen Klopp vagy Gellei Imre? Hát Waltner most elárulta:

Kinek a filozófiája áll hozzád a legközelebb?

– (...) Gellei Imrének pedig a pedagógiai érzéke volt átlagon felüli. Ő mindig tudott olyat mondani nekem, amivel motivált. Emlékszem, az egyik szezonban négy forduló után négy gólnál jártam, az ötödik meccsünk előtt oda jött hozzám és azt mondta „Te, Robi, nekem volt egyszer egy csatárom, Hámori Feri, aki az első öt fordulóban öt gólt lőtt”.

Az is kiderült a beszélgetésből, hogy a magyar szinten remekül kereső Waltner titokzatos okokból spúr volt venni egy legolcsóbb videólejátszót, inkább teljesen értelmetlenül felkelt hajnali háromkor, hogy megnézze a saját meccsét:

Egy időben a Duna TV közvetítette az NB I-es meccseket, éjjel 3-kor pedig ismételte. Minden esetben, amikor a mi meccsünk volt tévés, fennmaradtam hajnalig, és kielemeztem a saját játékomat, 5 után pedig elaludtam.

Szintén erős szakasz, amikor Waltner - egy olyan korban, amikor tényleg MINDEN focicikk, még a megye kettes szintű magyar sportsajtóban is a pszichológusok igen fontos szerepéről szól, ilyen felütéssel indít:

Mostanában például divat itthon is azt mondani, hogy a profi játékosok lelkével nem kell foglalkozni, külföldön sem teszik.

Hogy utána újabb Elképesztő Bennfentes Titkot áruljon el:

Biztos vannak ilyen helyek, ahol robotként tekintenek a futballistákra, de emlékszem, hogy Tabárez nem egyszer leült a fűbe az akkor 18 éves Tevezzel beszélgetni.

Na és mi sül ki abból, ha valakivel leülnek a fűbe?

A szezon elején még együtt játszottunk a B csapatban, az idény végére pedig Dél-Amerika legjobb játékosának választották.