Halálra ítélték a 19 éves szudáni nőt, aki leszúrta az őt megerőszakoló férjét

külföld
2018 május 11., 10:07
comments 312

Noura Hussein ügye világszerte óriási felháborodást váltott ki, és ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy a kényszerházasságok és a családon belüli erőszak még mindig súlyos probléma az országban, ahol tíz éves kortól lehet férjhez adni a lányokat. 

Az ítélet ellen tüntetők tiltakoztak Omdurman városában a bírósági épület előtt csütörtökön. A bíró ekkor jelentette be, hogy halálra ítéli a 19 éves lányt. Halált kért rá volt férje családja is, akik nem fogadták el a bocsánatkérését és anyagi kárpótlással sem érték volna be.

link Forrás

Hussein jogi képviselőinek 15 napja van fellebbezni. Elmondásuk szerint a lány még mindig teljes sokkban van az ítélet után. A lány esete azért is volt sokak számára annyira felkavaró, mert saját családja is ellene fordult. Az elmúlt napokban rengeteg támogató poszt és kiállás született a szudáni interneten Hussein mellett. 

15 évesen adták férjhez akarata ellenére. Elszökött, három évig nagynénjénél bujkált, de végül saját apja hazacsalogatta, majd átadta a férje családjának. Miután Hussein nem volt hajlandó házastársa lenni a férfinek, a férfi családtagjai lefogták, míg ő megerőszakolta őt. Két bátyja és egy unokatestvére vett részt a csoportos nemi erőszakban. 

Egy nappal később a férj ismét megpróbálta megerőszakolni, Hussein ekkor szúrta halálra egy késsel. Saját családjától próbált meg segítséget kérni, de ők átadták a rendőrségnek. 

Az eset felkavarta a szudáni társadalmat, ahol máig alapvető, hogy a feleségek a férjeik alárendeltjeiként kell leéljék életüket. Az Amnesty International Szudánnal foglalkozó szakértője, Ahmed Elzobier szerint ez az első hasonló eset, ami ekkora figyelmet vált ki a társadalomban: a házasságon belüli nemi erőszak gyakori jelenség, és senki nem beszél róla. A bíróság előtt megjelent fiatalok is arról beszéltek, hogy a témát szóba hozni is tabunak számított, de most valami megváltozott Hussein esetével. (CNN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.