Saját címére irányíttatta át egy óriásvállalat levelezését a mesterbűnöző, nem ez volt minden idők legkiterveltebb csalása

külföld
2018 május 11., 13:16
comments 47

Igazi régimódi bűnözői tervnek tűnt, amit Dushaun Henderson-Spruce végrehajtott: a fiatal amerikai férfi még tavaly kérvényezte az amerikai postaszolgálatnál, hogy egy vállalat székhelyének atlantai postacímét irányítsák át egy chicagói címre. A posta pedig megtette, így innentől az új címre kezdett el érkezni a vállalatnak feladott levelek egy része.

Mint a helyi sajtóból kiderült, a vállalat az UPS volt, az atlantai cím pedig a csomagküldő-vállalat székhelye, míg a chicagói cím Henderson-Spruce otthon címe. Azaz innentől kezdve saját lakásába kezdte meg kapni a vállalat levelezésének egy részét, köztük számos csekket is. Hónapokon át gyűjtögette ezeket, összesen több mint 58 ezer dollár értékben. 

A UPS idő után visszajelzések után gyanút fogott, értesítette a postahivatalt, ahol pedig vizsgálatot indítottak. Az még kérdés, hogy egy magánszemély hogyan verhette át őket ilyen könnyedén, mindenesetre a férfi több ezer, a UPS-nek feladott levélhez juthatott hozzá. Állítólag annyira sok levelet kapott, hogy a kézbesítők zsákban hagyták az ajtaja előtt.

A vizsgálat januárban indult meg, és nem volt nehéz eljutni a gyanúsítotthoz, hiszen saját lakcímét adta meg. Lakásában több mint 3000 levelet találtak, amit az atlantai címre akartak feladni. 

A férfi állítólag azzal védekezett, hogy tévedésből kapta a leveleket, és ellophatták a személyazonosságát is. Korábban is volt már csekkhamisítós ügye, így most visszaesőként kerülhet a bíróság elé. Lopással és csalással vádolják, akár 20 évet is kaphat. (NPR)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.