Toroczkai Lászlóék nem válnak ki a Jobbikból, hanem platformot alapítanak a párton belül

Kedden délelőtt sajtótájékoztatót tartott a jobbikos Toroczkai László, aki két hete szoros küzdelemben maradt alul Sneider Tamással szemben a párt elnökségéért folytatott küzdelemben. Toroczkai a választás óta kritizálta Vona Gábort és a Jobbik korábbi vezetését, és radikálisabb politizálást sürgetett.

Kedden Toroczkai László bejelentette, hogy hét jobbikos polgármesterrel platformot alakít a párton belül, “Mi magunk” néven. “Szeretnénk a politikai közösséget visszaterelni a Jobbik alapító okiratának szellemiségéhez” - mondta. Az olyan kérdéseket szeretnék intenzívebben képviselni, mint a migráció, kivándorlás, határon túli magyarok ügye és a cigány-magyar együttélés. A bejelentést itt nézheti meg videón:

Azt is hangsúlyozta, hogy nem akarnak része lenni egy nagy ellenzéki tömbnek, hanem a Fidesztől és a balliberális tömbtől függetlenül akarnak politizálni. A 444 kérdésére Toroczkai azt mondta, megfontolják, hogy megszavazzák-e a parlamentben a kormánypártok egyes javaslatait, például az alkotmánymódosítást vagy a Stop-Soros törvényt.

A Jobbik alapszabálya nem tér ki külön a platformalakításra, de nem is tiltja azt, mindenesetre Toroczkaiék kezdeményezik az alapszabálymódosítást. “ A jövő zenéje, hogy az elnökség hogyan reagál a platformra, mi nyitottak vagyunk” - mondta Toroczkai. Sneider Tamással már leveleznek, és hamarosan le is ülnek tárgyalni. Az alakuló gyűlésük júniusban lesz Ásotthalmon, de a platformot már megalakítottnak tekintik, abba a párt országggyűlési képviselői közül Dúró Dóra már be is lépett.

A Mi magunk név egyébként egyértelmű utalás a meghatározó ír nacionalista pártra, a Sinn Féinre, amely neve magyarul éppen ugyanezt jelenti.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.