Kásler: Magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatás a célunk, amely egész életre szóló értékeket, iránytűt is ad számukra

oktatás
2018 május 26., 19:55

Az Emmi új minisztere a sárvári Tinódi Sebestyén Gimnázium és az Öregdiákok Baráti Köre hagyományos érettségi találkozóján mondott beszédében kijelentette:

"erős vidék erős vidéki iskolákkal és elhivatott, megbecsült pedagógusokkal lehetséges."

A tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Kásler Miklós mint a baráti kör elnöke vett részt a rendezvényen. Szerinte a nemzeti kormány azért is kapott olyan erős felhatalmazást és bizalmat az áprilisi választáson, mert a magyar emberek is látják, hogy nemzetben, nemzedékekben, fővárosban és vidékben is gondolkodik. Kijelentette:

"az új kormány célja, hogy a gyermekes családok és a gyermekeket tanító pedagógusok még inkább érezzék a megbecsülést, a támogatást." 

Kásler szerint "van jövője annak a nemzetnek, amely egyre több energiát fektet a gyermekekbe, meggyőződésünk, hogy a magyar nemzetnek csak a magyar gyermekekkel lehet jövője." 

"Ezután is számítanak a pedagógusok véleményére és javaslataira,"

mondta. Kásler beszédét azzal zárta, hogy

"magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatás a célunk, amely felkészíti a fiatalokat a munkaerőpiac kihívásaira, és egész életre szóló értékeket, iránytűt is ad számukra." 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.