Már a kórházak is lebénultak a brazil kamionosok sztrájkjától

Sztrájkoló kamionsofőrök Sao Paulótól 30 kilométernyire 2018. május 26-án.Fotó: NELSON ALMEIDA/AFP

Majd egy héten át sztrájkoltak Brazíliában a kamionsofőrök, akik a tiltakozásnak azt a kétségtelenül hatásos formáját választották, hogy május 21-én, szombaton egyszerűen otthagyták az utakon a kamionjaikat. A kamionosok az üzemanyagárak emelkedése ellen tiltakoztak, mert az inflációt meghaladó áremelések már a megélhetésüket fenyegetik.

A kamionosok szakszervezete ugyan csütörtökön megállapodott a sztrájk 15 napos felfüggesztésében, de ettől az út szélén hagyott kamionok nem indultak el mind egyszerre. Michel Temer, az ország rendkívül népszerűtlen elnöke ezután már a hadsereg bevetését is bejelentette, bár az nem derült ki, hogy a hadsereg pontosan hogy is vetődik majd be a helyzet rendezése érdekében.

Pedig a helyzet rendezésre szorul, mert a kamionosok sztrájkja miatt már nem csupán az áruházak polcai tátongnak üresen, de még a kórházak készletei is kifogytak. (Via Jalopnik)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.