Az amerikai hadseregben bevezették a tartós pizzát

gasztronómia
2018 június 02., 05:31
comments 156

Harminc éve kérik az amerikai katonák, hogy a pizza is a hadi ellátmány része legyen. De ez legfeljebb első blikkre egyszerű kérés. Frontkörülmények között természesen szóba sem jöhet a friss tészta meg az igényes feltét: a katonai pizza csakis zacskós készétel, szakirányú rövidiítéssel MRE lehet. Az amerikai hadsereg sztendrdjei szerint ahhoz, hogy egy élelmiszer MRE kategóriát lehessen, 27 fok alatt, hűtés nélkül tárolva három évig ehetőnek kell maradnia. 

Könnyű belátni, hogy pont abból az ételfajtából, amiből már a tizenöt perces sem elég friss és gusztusos, nem könnyű három évnél is tovább fogyasztható, zacskós verziót fejleszteni. A kísérletek több év után zsákutcába is látszottak futni: a próbapizza nem rohadt meg ugyan, viszont furtonfurt megbarnult. A hadsereg élemiszervegyészei szerint a minősége ezzel nem romlott, egészségügyi kockázatot nem jelentett, de kétségtelenül undorítóan nézett ki. De semmiképpem sem étvágygerjesztően.  

A kudarc miatt 2017-ben kénytelenek voltak bejelenteni, hogy a hadipizza premierjét bizonytalan időre elhalasztják. 

Ám ekkor, szinte az utolsó pillanatban váratlanul megtalálták a megoldást: a tésztához kevés rozmaringkivonatot adagolva megszűnt a barnulás. Hogy hogyan lehetett egy minimum hároméves folyamatot hirtelen így lemodellezni? Na, ezt én sem értem, de nekik sikerült, mert hiába a korábbi szomorú bejelentés, most már azt közölték, hogy idén év vége felé pár egység  már próbaképpen pizzázhat, 2019-ben pedig már a teljes hadsereg menüjén ott lesz a tartós pizza.

Egyelőre egyfajta, pepperónis verzió létezik, de ígérik, hogy további feltéteket is ki fognak kísérletezni.

(via Business Insider)


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.