Felgyújtották a kemenessömjéni katolikus templomot

bűnügy
2018 június 02., 14:42
comments 158

Szombat virradó éjjel vették észre a helyiek, hogy ég Kenessömjén katolikus temploma. Azonnal megkezdték az oltást, amit a celldömölki tűzoltók folytattak. Németh Zoltán plébános a Nyugat.hu-nak elmondta, hogy több milliós kár érte a plébániát,

a tavaly vásárolt orgona elégett, a korom miatt mindent újra kell festeni.

link Forrás

A település polgármestere, Kurucz Attila szerint két fiatalt kaptak el a templomnál, akik közül az egyik falubeli, a másik a szomszéd faluból való. 

"A két fiatalnak nem volt tiszta a tudata, egyáltalán nem voltak a fiatalok beszámítható állapotban," 

tette hozzá. A Nyugat.hu úgy tudja, hogy a rendőrség a gyanús fiatalokat előállította. A templom kitakarítása már napközben megkezdődött, mondta a polgármester, hiszen holnap 8-kor mise lesz. Kurucz Attila leszögezte:

"ez akkor is a mi templomunk! A hitünkből nem adunk, azt nem hagyjuk senkinek!”

A templomgyújtogatás ügyében a Fidesz és a KDNP eddig még nem szólalt meg.

photo_camera Fotó: Celldömölki Önkormányzati Tűzoltóság


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.