Ennyi volt, Lil Tay eltűnt az internetről

külföld
2018 június 05., 07:33
comments 91

Instagramról és Youtube-ról is eltűnt minden idők leggyűlöltebb gyereksztárja, Lil Tay. A 9 éves, kanadai kislány feltűnése legelejétől komoly indulatokat kavart, felnőtt kommentelők kívánták a halálát, és újságírók próbálták kideríteni családi hátterét. A szókimondó, inkább mondjuk úgy, majomkodó, mórikáló Lil Tayt megszeppentően sokan vették komolyan, és felháborodtak az olyan videóin, mint például amikor pénzt szór a földre egy másik nem túl eszes közösségimédia-sztárral, Jake Paullal. Az elmúlt hetekben is indokolatlanul nagy volt az érdeklődés a gyerek körül, kiderítették például, hogy valószínűleg a bátyja tanítja be neki a szövegeket, illetve lebukott vízipipázás közben. 


link Forrás

Lil Tay családja kanadai, nemrég költöztek Los Angelesbe, lehet, hogy azért, hogy a kislány karrierét egyengessék, erre utal legalábbis, hogy egy korábbi Vine-sztárral, most a közösségi média sztárjait futó Josiah Jenkins-szel kerültek kapcsolatba. Mindenesetre most minden eltűnt az internetről, ami Lil Tay-jel kapcsolatos, nemcsak az ő csatornái, hanem minden olyan felület, ami hozzá kapcsolódott. Jenkins, akinek több mint 600 ezer követője van Instagramon, privátra állította fiókját, így tett Lil Tay testvére is, de Twitterre azért kiposztolta: ne aggódjon senki, dolgoznak imidzsük javításán.

link Forrás

(via Verge)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.