Nyitrai Zsolt szerint a választási győzelem annak köszönhető, "a Fidesz mindig a párbeszédre alapozta a politikáját"

POLITIKA
2018 június 07., 04:37
comments 54

"A miniszterelnöknek az volt a szándéka, hogy ez a munka, a társadalmi párbeszéd folyamatos legyen a teljes ciklusban," indokolta a Magyar Időknek Nyitrai Zsolt, hogy miért kérte fel újabb négy évre Orbán Viktor. A stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott a napilapnak a feladatáról elmondta,hogy "a Miniszterelnöki Kabinetiroda a miniszterelnök politikai munkaszervezete, az a feladatunk, hogy mindenben az ő munkáját segítsük. A nemzeti konzultációk – amelyeket a kabinetiroda folytat – az egész társadalmat átfogó nagy horderejű kérdésekről szólnak, 

mi pedig a különböző társadalmi csoportok véleményét kérdezzük meg. Fontos, hogy átlássuk mások élethelyzetét, tudjuk értékelni a kisebb közösségek által végzett munkát, és képet alkossunk arról, hogy hol kell és lehet segíteni."

Szerinte ilyen kiemelt csoport a kétmillió cukorbetegeké, és a nyugdíjasoké, de rendszeresen konzultálnak 

"az agráriumban dolgozókkal, a fogyatékossággal élőkkel, mint ahogy a horgászokkal és a méhészekkel is."

Arra a kérdésre, hogy milyen témakörökben konzultál a közeljövőben, Nyitrai úgy válaszolt, hogy

"többféle módon készülünk ismét felkeresni a különböző szervezeteket, érdekképviseleteket személyesen és az interneten is online petíciók és konzultációk formájában. Az állatvédelmet is fontosnak tartjuk, ebben a témakörben hamarosan indítunk párbeszédet."

A miniszterelnöki megbízott hozzátette: "a Fidesz mindig a párbeszédre alapozta a politikáját, ellenzékben és kormányzati pozícióban egyaránt. Ez a párbeszédre alapuló politizálás is hozzájárult az újabb választási győzelemhez, hiszen az emberek fontosnak tartották, hogy bevontuk őket a döntéshozatalba, megkérdeztük a véleményüket."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.