Továbbjutott a magyar csapat a Bocuse d'Or világdöntőjébe

gasztronómia
2018 június 12., 17:01
comments 44

A világ legismertebb szakácsversenyén, a Bocuse d'Or európai döntőjén a Pohner Ádám, a balatonszemesi Kistücsök séfje vezette magyar csapat a nyolcadik helyen végzett, és így továbbjutott a januári világdöntőre. A helyszínről azt mesélték, hogy az eredményt óriási örömmel fogadta a magyar csapat. Pohner munkáját Vomberg Frigyes coach, Csillag Richárd commis (segéd) és Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke segítette.

A torinói döntőn az első helyen a norvég csapat végzett, utána Svédország, Dánia, Finnország, Franciaország és Belgium volt a sorrend. Az európai döntőből az első 10 helyezett jutott tovább a lyoni világdöntőbe.

Az eredmények ismertetésekor a bemondó kihagyta a hetedik helyen végző Svájcot, így Magyarországot elsőnek a hetedik helyre tették, de még drámaibb, hogy így a házigazda olaszok megcsípték volna a tizedik helyett, és továbbjutottak volna. Az eredményjelzőre kiírt információból derült ki a hiba, és az is, hogy az olaszok végül mégsem fértek be a legjobb tízbe.

Az európai döntő amolyan mini nagydöntőnek is beillik, hiszen a rendszeresen erős skandinávok és franciák is itt indulnak, mellettük még az Egyesült Államok csapata szokott labdára rúgni, szóval aki itt jól szerepel, az a januári lyoni nagydöntőn is esélyes.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.