Felmentették a szegvári nőt, aki az elévülés előtti utolsó pillanatban vallotta be, hogy megölte a férjét

bűnügy
2018 június 13., 08:19
comments 250

A bíróság felmentette a gyilkosság vádja alól azt a szegvári nőt, aki 18 éve agyonverte, majd elásta férjét egy szántóföldön, Szentes közelében. A férfit sokáig eltűntként keresték, végül 2007-ben nyilvánították halottá, végül a nő az elévülési határidő előtt 34 nappal ismerte be a gyilkosságot

A Szegedi Törvényszéken kedden úgy döntött, hogy F. Szilviának jogában volt megvédeni magát a részegen dühöngő férfitól. Az ítélet nem jogerős.

15 évig nem volt gyanús

A szegvári nő 2000. december 5-én bejelentette a rendőrségen, hogy eltűnt a férje. Akkor azt állította, a férje megkérte, keresse meg neki az útlevelelét, hogy elutazhasson Németországba. A nő megtette, elment otthonról és mire hazaért, hűlt helyét találta az útlevélnek és a férfinek is. Az eltűntnek nyilvánított férfitől F. Szilvia 2002-ben elvált, a férfit 2007-ben halottnak nyilvánították. Időközben a rendőrségnek annyit sikerült kiderítenie, hogy a férfi át sem lépte a határt, és hogy a házaspár viszonya megromlott a nő hűtlensége miatt.

F. Szilvia végül 2015 októberében, az egyik utolsó kihallgatáson vallotta be, hogy 15 évvel korábban egy feszítővassal megölte a férfit Magyartés külterületén egy szántóföldön. A nő aznap éjszaka szántott a traktorral, a férje részegen kiment hozzá, és szidalmazni kezdte. F. Szilvia a traktorban talált egy feszítővasat, és azzal agyonütötte a férfit. 

Jogos védelem volt

A Délmagyar tudósítása szerint a keddi tárgyaláson a nő csak annyit mondott, hogy nem követte el a gyilkosságot, amit korábban csak azért ismert el, hogy „szabaduljon az őt kihallgató rendőrök nyomásától”, pedig a nyomozati szakban négyszer is bevallotta, hogy ő ölte meg a részegen rátámadó férfit.

A bíróság most megállapította, hogy az asszony jogos védelmi helyzetben volt, amikor 2000-ben a férje rátámadt.

A Szegedi Törvényszék közleménye szerint a férfi 2000 novemberében egy este támadt a nőre, miközben az asszony Szentes-Magyartés külterületén szántott. A vádirat szerint féltékeny volt a feleségére. A korábbi vallomásokból kiderült, hogy a részeg férfi a hajánál fogva rángatta ki feleségét a traktorból, és többször is megütötte. Miután a nő menekülni próbált, újra kirángatta a traktorból, az asszony ekkor ütött a pajszerral. 

A férfi feje erősen vérezni kezdett, majd összeesett. A vádlott ekkor megnézte a földön fekvő férje pulzusát és légzését, majd megállapította, hogy már nem ad életjeleket. De az évek óta felgyülemlett sérelmei miatt a nő még dühből a kezében lévő pajszervassal még néhány alkalommal közepes erővel megütötte a földön fekvő férfit. Nem sokkal később pedig elásta, a vasat pedig a Tiszába dobta.

Azóta sem találják

A férfi holtteste azóta sem került elő. Amikor F. Szilvia 2015-ben a rendőrséggel együtt tért vissza a területre, nem tudta pontosan megmondani, hol ásta el, mert közben annyira megváltozott a környezet. A Szegedi Törvényszék ítélete szerint ez azért is lehet, mert a nő zavart volt, emiatt nem tudta megmutatni a helyet.

Az asszony korábbi vallomásaiból egyébként az derült ki, hogy nagyon fiatalon, 15 évesen ment férjhez, és ez is menekülés lehetett. Addig ugyanis a nagyanyja volt a gyámja, aki nevelőintézetbe adta volna. De a kapcsolatuk később megromlott, a férfi börtönben is ült, és rászokott az alkoholra. Az asszony szerint többször is megverte, és nem segített az időközben befuttatott és jól jövedelmező családi gazdaságban sem.

A Szegedi Törvényszék most úgy ítélte meg, hogy F. Szilvia jogosan védte meg magát, és a jogszabályok szerint hasonló esetekben ezt „gyilkosság" árán is megteheti, ezért felmentette a nőt. De az ítélet nem jogerős, az ügyészség fellebbezett, így az ügy a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik, várhatóan jövő év elején. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.