Hat újabb csapat mutatkozott be a vébén pénteken, ezek közül Egyiptomban és Marokkóban nagyot - nocsak, a ramadán -, Uruguayban kisebbet csalódhatott a nagyérdemű, ellenben a portugál-spanyol csoportrangadóból (némileg váratlanul) olyan hirig kerekedett, hogy az ember nem győzött pislogni.

Cristiano Ronaldo például helyből megduplázta eddigi vb-góljainak számát (háromról hatra), 84. válogatottban szerzett találatáával pedig egy bizonyos Puskás Ferenc Európa-rekordját is beállította. Emellett volt Costa-tasli, Pepe-taposás, néhol szemkápráztatóan gyönyörű, máshol mosolyogtatóan naiv spanyol játék, ja, és az iráni válogatott, amelyik Tokody-díjas öngóllal, húsz évnyi várakozás után nyerte meg története második vb-meccsét. Szóval, megint van miről beszélni, végre úgy pörög a torna, ahogyan azt egy vébének kell.

3. Mitől volt olyan bűnrossz az Uruguay-Egyiptom meccs?

Adná magát a megfejtés, hogy azért, mert Mohamed Szalah nem léphetett pályára - a Liverpool támadója akkor szenvedett vállsérülést, amikor Sergio Ramos a földre rántotta a BL-döntőben -, de legyünk őszintén, ez a meccs vele is csak kevéssel nézett volna ki kisebb sárdagasztásnak. Egyiptom ugyanis pont erre van kitalálva: ha valaki emlékszik még Hector (Raul) Cúper Interére, esetleg Valencijára a 2000-es évek elejéről, akkor pontosan tudja, mire gondolok - kőkemény bekkelés, minimum két védekező középpályás, a saját térfelükre visszahúzott szélsők, nulla kockázat. Egyiptom ugyanezt játssza, nem véletlen a furcsa amibivalencia a helyi szurkolók oldalán, akiknek egy nagy része

azzal együtt is képes szívből gyűlölni az argentin edzőt, hogy 28 év után először vezette ki a világbajnokságra a válogatottat.

Abban mondjuk pont kevés hibát lehetett találni, hogy Szalahot ezen a meccsen nem használta a kapitány, tekintve, hogy az urugayi oldalon felvonultatott Godin-Gimenez-Caceres hármasnál kevés jobb akad akkor, amikor a játék küzdő jellegét kell kidomborítani.

Ezzel párhuzamosan Egyiptom nyilván arra törekedett, hogy nulláza az uruk erényeit, ami hellyel-közzel tökéletesen be is jött nekik. Kábé egy meccsképen össze lehet foglalni mindent, íme:

Uruguay terve végig az volt, hogy a pálya közepén egy az egy elleni helyzeteket alakítson ki két sztárcsatárának, a barcelonás Suareznek és a PSG-nél játszó Cavaninak. Ennek érdekében Tabarez kapitány mindkét támadó középpályását (Nahitan Nandezt, és az eredendően inkább klasszikus tízes De Arrascaetát is) a pálya szélére zavarta, hogy ezzel széthúzza az egyiptomi védekezés arcvonalát. Uruguay ezzel lényegében 4-2-4-et játszott, ami viszont arra kényszerítette Cúpert és az egyiptomiakat, hogy ők is reagáljanak: az afrikaiak szélső, illetve középső hátvédei között megnyíló folyosóba elkezdett visszalépkedni a két védekező középpályás, Mohamed Elneni, valamint Tarek Hamed. Ez látható a fenti képen is - Egyiptom lényegében hat védővel óvja a tizenhatosát.

Elneni és Hamed ennek értelmében nyilván a támadásokat sem merték eléggé segíteni, így hiába szerzett labdát néha kifejezetten tetszetősen Egyiptom, az ellenfél térfelén két-három passz után elfogytak az opciók, Uruguay szimplán emberfölényben volt a pálya közepén. Godin ráadásul emberfelettit játszott, kiváló ütemben lépkedett ki a védőfalból, olvasta a játékot, párharcokat nyert, és összességében remekül bizonyította, miért a világ egyik legjobb védőjátékosa jelenleg.

link Forrás

Mellette viszont a legtöbb uruguayi összességében inkább csalódást okozott. De Arrascaeta szenvedett a vonal mellett, Nahitan Nandez nem indokolta, miért került a kezdőbe az Arsenal által is üldözött Torreira kárára, Suarez pedig kifejezetten enervált volt, három kifejezetten nagy ziccert puskázott el tőle szokatlan totojázásokkal. Cavani vele ellentétben jól mutatkozott be, kapufát lőtt, összjátékban is remekelt, igaz, a győztes gólt végül nem ő, hanem Godin bekkpárja, a szintén atléticós Gimenez passzírozta be egy pontrúgás után a 90. percben.

link Forrás

Eközben egy uruguayi iskolában, ahol az időeltolódás miatt a tanórák rovására nézik a meccseket a diákok:

link Forrás

2. Mit jelent a ramadán a vb-re nézve?

Mondjuk azt, hogy Marokkó, amelyet a torna egyik legizgalmasabb, kompromisszumok nélküli támadófocit játszó csapatának vártak a szakértők, 25 perc után kifullad Irán ellen. Mert ezen a meccsen ez történt: a B-kategóriás akciósztárok Michael Dudikoff-díjas arcszerkezetével támadó Hervé Renard szövetségi kapitány csapata kezdésként felborította a pályát, tíz perc alatt négyet lőtt kapura, majd miután kifogyott a nafta, köszönte szépen, és leállította a motort.

Miután Irán ettől a meccstől egyik legjobb védekező középpályása, Ezatollahi eltiltása miatti félelmében lényegében semmit nem akart a 0-0-án kívül, a semleges szurkolóknak a mindig különeleges izgalmakat tartogató Knézy Jr.-féle ivós játékon kívül nem sok szórakozása maradt. Az viszont legalább üzembiztosan működött:

link Forrás

"Csak jelzem", hogy a meccs még ezzel a turbófokozatú önszórakoztatási eszközzel is kifejezetten lassan csordogált előre, és "azt kell mondjam", ezen még az sem tudott változtatni, hogy a vb-k történetében először egy játékost a saját testvére váltott a pályán, amikor Nordin Amrabat agyrázkódása miatt a marokkóiak becserélték Sofyant, nevezett jobbhátvéd öccsét.

link Forrás

A marokkóiak még arra is figyeltek, hogy a végén egy támadót (Amine Harit, az első huszonöt perc legjobbja) egy védőre (Manuel Da Costa) cseréljenek, de ez sem segített. Nem úgy, mint Iránon a csók: a 94. percben szabadrúgást elvégző Hadzsi Szafi előbb egy gyengéd puszit nyomott a lasztira, majd beküldte középre, ahol lényegében senki nem érkezett rá - a marokkói cserecsatár Bouhaddouzon kívül, aki tökéletes technikával szerzett védhetetlen gólt.

link Forrás

1. Mitől volt olyan eszméletlenül jó a portugál-spanyol meccs?

Röviden: attól, hogy mind a két csapat megcsillantotta legnagyobb erényeit. A spanyolok a kiméletlenül pontos, gyors, kiszámíthatatlan, sokmozgásos, rövidpasszos támadójátékot, amelyet remekül egészítenek ki Diego Costa piszkosul aljas, de hatékony centerjátékával; a portugálok pedig, izé, hát... Cristiano Ronaldót. Ne szépítsük, ez ugyanis klasszikus one man show volt az Európa-bajnok részéről: CR tegnap mindent bepótolt, ami a korábbi vb-ken a tarsolyában maradt. Ami meg nem kevés, elnézve például ezt a lőlapot, még a meccs előttről:

link Forrás

Ehhez képest a spanyolok ellen már a negyedik percben bevágott egy saját maga által mintaszerzűen kiharcolt tizenegyest, hogy aztán a félidő előtt, amikor már tényleg a pálya minden négyzetcentijét uralták a spanyolok, visszavágjon egy ilyen, a centerré átképzett CR trademark góljának is nyugodt szívvel nevezhető találattal (a Tököli-díjas lesről visszasétálást külön kiemelnénk, ha szabad):

link Forrás

A hatalmasat potyázó De Gea kapcsán érdemes kiemelni azt is, hogy az este végén a portugálok három kaput találó lövéssel végeztek - és pontosan három góllal. Ami, mindamellett, hogy Ronaldo valóban a portugál válogatott történetének egyik, ha nem a legjobb egyéni teljesítményét tette az asztalra, mégiscsak megmosolyogtató azok után, hogy a korábbi tornákon a következő kapusok együtt és összesen kaptak három gólt Cristiano Ronaldótól:

Joao Ricardo, Mirzapour, Van der Sar, Robinson, Barthez, Kahn, Barry, Ri Mjong-Guk, Julio Cesar, Casillas, Neuer, Howard és Dauda.

Még valami ahhoz, mennyire bújt ki a meccsen saját bőréből CR: ezt megelőzően a 2004-es Eb óta (ez volt az első nagy nemzetközi tornája felnőtt szinten) a portugál klasszis 45(!) alkalommal próbálkozott gólszerzéssel szabadrúgásból - 0%-os sikerrel.

link Forrás

Ronaldo lett a harmadik portugál játékos Eusebio (vs. Észak-Korea, 1966) és Pauleta (vs. Lengyelország, 2002) után, aki mesterhármast szerzett egy vb-n, és 1986 valamint Igor Bjelanov óta az első, aki ezzel együtt sem lett végül győztes csapat tagja a meccsen.

A spanyolokkal kapcsolatosan mindenképp ki kell emelni a mentális és morális tartást: a két nappal a vb-start előtt kapitányát vesztett csapat azzal együtt sem kezdett pánikolni, hogy már három perc után hátrányba került. Sőt, az sem zökkentette ki őket, hogy a portugálok - Eb-győzelmük csodálatos pillanatait felidézve, amikor sorrendben a horvátokat, Lengyelországot, Wales-t és a franciákat bekkelték szanaszét - szemrebbenés nélkül beugrottak a sündisznóállásba. Inkább ilyen megoldásokkal (Isco parádés, teljesen kötetlen játékának köszönhetően, de részben David Silva, valamint Iniesta jóvoltából is) törték fel a kissé rozsdásnak tűnő, középhátvédben feltűnően lyukas portugál reteszt:

link Forrás

A portugálok nem voltak elég kompaktak hátul, a középpálya és a védelem között sokszor nyúlt nagyra a távolság, amikor pedig Hierro kapitány kvázi szélsőbe vezényelte fel a balbekk Jordi Albát, a széleken is kifejezetten sebezhetőnek tűnt Fernando Santos válogatottja. Ezzel együtt tény: Diego Costa teljesen nyilvánvalóan szabálytalan volt első gólja előtt, amikor nemes egyszerűséggel leütötte Pepét:

link Forrás

Ha valakit érdekelnek a taktikai vizualizáció legfrisebb fejleménye, és látványos bizonyítékot szerete arról, amiről beszélek - a spanyolok baloldali túltöltése - , az mindeképp vessen egy pillantást a 11tegen11 Twitter-feedjére, és erre a tweetre:

link Forrás

Ma 12:00-től Franciaország-Ausztrália, majd 15 órától Messi próbál rákontrázni Ronaldóra Izland ellen, hogy aztán egy kifejezetten ínyenc-csemegének tűnő Peru-Dánia (18:00) és a sokra taksált horvátok Nigéria ellen vívott meccse (21:00) zárja le a vb legsűrűbb napját.