MTA: Nem tartjuk számon munkatársaink világnézeti vagy politikai elkötelezettségét, miként számos egyéb jellemzőjüket sem

politika
2018 június 22., 09:01
comments 35

Lovász László, az MTA elnöke június 26-án, kedden folytatja a tárgyalásokat Palkovics Lászlóval, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjével. E tárgyalások eredményéről még aznap délután tájékoztatja a 14 órakor összeülő Elnökséget - olvasható a  Magyar Tudományos Akadémia friss közleményében.

Az MTA az elmúlt napok eseményeire reagál, és továbbra is ragaszkodnának ahhoz, hogy a pályázati pénzek felügyelete továbbra is az MTA-nál maradjon. A sajtóvisszhangról azt írják, ők nem nyomultak, és ez továbbra sincs tervben, céljuk a megegyezés a minisztériummal. A közleményben leszögezik azt is, a tudományos életben irreleváns, kinek milyen a politikai nézete, egyedül a tudományos teljesítmény számít. Alább olvasható a közlemény teljes terjedelmében.

„Az MTA célja, hogy a kutatóhálózat működését közvetlenül biztosító összeg, benne a kutatói bérekkel az MTA kezelésében maradjon (ez évi 17,1 milliárd forint a szóban forgó 28 milliárdból). Az MTA továbbá garanciákat kér arra, hogy az ITM-hez kerülő pályázati források szakmai felügyelete továbbra is az Akadémiánál maradjon.

Az MTA ezt alapvető fontosságúnak tartja a kutatói szabadság megőrzéséhez.

A tárgyalások sikerében bízva az MTA egyelőre nagyon visszafogott intézményi kommunikációt folytat. Eddig egy közleményt adtunk ki, az elnök pedig két interjút adott: egy hosszút az Index.hu-nak, és egy rövidebbet az M1-nek.

A visszafogott kommunikáció ellenére néhány dolgot a fenti két interjúban igen világosan elmondottakon túl is érdemes leszögezni, főként olyan témákban, melyekben a minisztérium álláspontja már széles körben megjelent a médiában.

Hatékonyság: a kormány kommunikációjában most fontos elem, hogy a források egy kézbe kerülése növeli a hatékonyságot. Itt 28 milliárd forintról van szó az ITM teljes 1300 milliárdos költségvetéséből. Fontos hangsúlyozni, hogy az alapkutatás igazi hatékonyságát nem az állami befolyás növeli, hanem a nemzetközi kiválósági mércéhez való igazodás jelenti, ami jelenleg is jellemző az MTA-ra.

Kutatási stratégia: Az MTA-nak VAN kutatási stratégiája. A hangsúly az MTA alapfeladatán, az alapkutatáson van, de fontos részt képez az alkalmazott kutatás, valamint lényeges elem a közös kutatás egyetemi és vállalati partnerekkel. E kettő egymástól nem elválasztható, közvetlenül alkalmazható kutatási eredményeket csak erős alapkutatási bázison lehet elérni. A 10 kutatóközpont és 5 önálló kutatóintézet részletes középtávú stratégiával rendelkezik. A kutatóhálózat minden egységének van rövid- és hosszú távú kutatási stratégiája is, ezeket a kormány mindig látta és sosem kifogásolta.

'Politikai ügy'. Az Akadémia nem csinált politikai ügyet a témából. A kormány javaslatáról az MTA Elnöksége tárgyalt. Az Elnökség a közgyűlések közti legfőbb döntéshozó testületünk, tagjai az Akadémia választott vezetői: az elnök, a főtitkár, a főtitkár-helyettes és a három alelnök, valamint a 11 tudományos osztály elnöke. Az ülésre meghívták az akadémiai kutatóintézetek vezetőit és Palkovics miniszter urat is. A kormány javaslatára adott választ az Elnökség egyhangúlag fogadta el, és a kutatóintézetek vezetői sem emeltek kifogást. Így 

az állásfoglalás az Akadémia lehető legszélesebb körű véleményét tükrözi, politikai hozzáállástól függetlenül. 

Ez a tudós társaság és a kutatók állásfoglalása egy olyan ügyben, amely a munkájukat érinti. Az MTA ezt az állásfoglalást kommunikálta, melyet azután különféle médiumok a saját hozzáállásuknak megfelelően tálaltak.

Az Elnökség állásfoglalását többek között támogatják a magyarországi tudományos élet legkiválóbb fiatal képviselői, a Lendület-csoportvezetők is.

Végül pedig: az MTA éppúgy nem tartja számon tagjai, doktorai, köztestületi tagjai, a kutatóhálózatában alkalmazott munkatársai világnézeti vagy politikai elkötelezettségét, miként számos egyéb jellemzőjüket sem. 

Az akadémiai közösségnek megbecsült tagja lehet az is, aki elkötelezett híve a jelenlegi kormányzatnak — például oly módon, hogy miniszterként tagja a kormánynak —, s az is, aki a jelenlegi kormányzat elszánt politikai ellenfele. 

Az MTA mindkét politikai magatartást legitimnek tartja, miként az ezek közé eső megszámlálhatatlan változatban létező további álláspontokat is, érdeklődési területén azonban mindez kívül marad. A tudományos közösségben mindenkit tudományos teljesítménye alapján ítélnek meg, mivel ez az egyetlen olyan mérce, mely az MTA számára irányadó.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.