Minden békés döntetlenre utalt a dán-francia előtt: ha a dánok győznek, csoportelsők, ha döntetlen, második helyen jutnak tovább, míg az első két meccsüket nyerő franciák már döntetlennel is csoportelsők. Vagyis ha Dánia megelégszik a továbbjutással, a felek szép csendben lepergethetik az órát.

Ehhez képest mi történt?

Hát nem az, amit vártunk. 

A felek ugyanis nem szép csendben, hanem erős zajban pergették le az órát. Ugyanis 78 ezer ember ült körülöttük egy speciális, meredek szögben emelkedő vasbeton szerkezeten, és egy idő múlva már fülsüketítő hamgerővel tiltakoztak. De a két csapat tagjait se ezek az egyre hangosabban fújoló-anyázó nézők, se a tévé előtt ülő tízmilliók nem érdekelték. Ők elhatározták, hogy nem fognak csinálni semmit, és fegyelmezett sportemberekként betű szerint tartották magukat a taktikai tervhez.

Az első 14 percben egészen konkrétan nem történt semmi.

A 15.-ben egy tizenhatoson belüli Hernandez-Giroud összjáték után utóbbi pörgetett veszélytelenül kapura.

Az első félóra másik eseménye az egyszem dán kontra volt Cornelius és Eriksen előadásában, aminek a végén utóbbi erőtlenül utalgatott valami 11-esre.

Feltűnő volt a dánok világklasszis irányítójának, Eriksennek a teljes oda nem figyelése: a 33. percben egy lágyan eléhulló labdát lekezelés és passz helyett odafejelt két franciának.

Ettől Mandanda kapus nyolcvan évet öregedett.

A csúcs az volt, amikor a 36. percben Griezmann azért esett össze a dán 16-oson belül, mert láthatólag elaludt "mozgás" közben. Ilyen velem is előfordult áltiban, egy éjszakai csillagtúrán, így együttéreztem vele.

Az első félidő majdnem olyan volt, mint egy telivér impresszionista festmény: fiatalemberek kis csoportokban álldogáltak a zöldben, csak éppen nem Párizs közelében.

A második félidőben minden megváltozott?

A második félidő egyetlen értékelhető eseménye ifj Knézy Jenő melegpornós hangulatú megjegyzése volt az 50. percben, miszerint

"Ment a kézimunka a két játékos között."

Ezzel nagyjából egyidőben a másik meccsen Peru belőtte a második gólját, ami az eleve kiherélt meccset megfosztotta az utolsó másodlagos nem jellegétől is, mivel azt jelentette, hogy Dánia mindenképp továbbjut, akármilyen vereséggel is.

Az 54. percben Eriksen 113 méterről rákamuzott egy szabadrúgást, amit az időközben 117 évesre öregedett Mandanda bácsi kipattintott a páncélmellényéről. Cornelius apó úgy csapott le a labdára, mintha mellig zselés közegben mozogna.

Árulkodó jelenet: amikor a 62. percben egy szöglet után Kjaer véletlenül a francia kapu felé lőtt - nem kell megijedni, reménytelenül távolról és nem is túl erősen - egy csapattársa gyorsan blokkolta a tilos terület felé tartó labdát, mert mi van, ha Mandanda megszédül és beengedi.

A világbajnokságok egyik átka, hogy távoli helyeken rendezik őket, így ilyenkor nem lehet kiosonni a stadionból és trágárságokat karcolni a játékosok autóira.

A 67. percben a dánok egyszerűen megálltak, és másodpercekig csak álltak a szép zöld gyepen, kamuból sem mozgatva sem a labdát, sem a lábukat.

A frissen beállt Fekirnek valószínűleg nem szóltak elég érthetően, a csökött agyú támadó középpályás ezért a 70. percben az oldalhálóba lőtt középtávolról. És mi van, ha szitál a labda és véletlenül beakad, Nabil haver?

Fekir ezzel könnyen eljátszhatta az utolsó esélyét is a kezdőcsapatba kerülésre.

Az idősebb magyar szurkolók "bezzeg régen a bunda is jobb volt" szövege az egyik legvisszataszítóbb dolog, amit stadionokban rendszeresen hallani, de a 79. percben már olyan erősen deliráltam, hogy hirtelen heves nosztalgiát kezdtem érezni aziránt az MTK-Újpest tippmixrangadó iránt, amikor Pál 4 góljával 4-1-re vezettünk otthon, hogy 4-5 legyen a vége.

De a legjobb azért talán a 81.percben jött el: Eriksen a kezdőkörben elég csúnyán szabálytalankodott a csapattársával, Delaney-vel. A bíró látta, hogy egy piros mezes a földre rogy, ezért automatikusan szabadrúgást fújt a franciáknak.

Fekir 82.-ben kapura lőtt, de úgy, hogy Schmeichelnek el kellett vetődnie. Nem lepődnék meg, ha a renitens franciát rögtön a meccs után hazaküldték volna az első repülővel.

A hajrában kiütközött a két csapat között kétségtelenül meglévő minőségbeli különbség: míg a franciák úgy tudták kamuzni a focit, hogy közben néha előrejöttek egészen a dán 16-osig, a dánok úgy sem tudtak tenni, mintha bármi ilyesmit terveznének.

A konklúzió: ezért az emberiségellenes aljasságért minimum 90+3 percig kéne a pokolban rohadnia a dánoknak és a franciáknak. Kivéve Fekirt!