A Facebook leállította az internetdrón-projektjét

tech
2018 június 28., 04:30
comments 53
A Facebook drónjának egyik prototipusa tesztrepülés közben.
photo_camera A Facebook drónjának egyik prototipusa tesztrepülés közben. Fotó: EyePress News

Négy évvel ezelőtt a Facebook gigantikus projektet jelentett be. Azt tervezték, hogy egy Boeing 737-esénél is nagyobb szárnyfelületű, napelemes drónokkal juttatná el az internetet azokhoz, akiknél más formában nem érhető el a világháló. Ez nem afféle jószolgálati gesztus volt, a Facebook tőkéje a felhasználói száma, amit a legkönnyebben úgy növelhet, ha minél több embert csatlakoztat rá a világhálóra.

Négy év hangzatos ígérgetései szerdán csúnya véget értek. A cég egy blogposztban jelentette be az Aquila névre keresztelt projekt leállítását. A közlemény szerint továbbra is elkötelezettek az iránt, hogy minél több emberhez juttassák el az internetet, de a jövőben saját drónok gyártása helyett inkább külső gyártóval próbálkoznának. Ezért most bezárják nyugat-angliai gyárukat, ahol eddig a drónokat gyártották.

Pedig 2016-ban, a gigantikus, mégis pehelykönnyű - egy versenyzongora is pont annyit nyom, mint a hatalmas szárnyfelületű repülő - drón sikeres tesztrepülése után Zuckerberg még példátlan teljesítményként ünnepelte a projekt eredményeit. Az akkori tervek szerint a napenergiát használó drónok hónapokon át körözhettek volna 20 kilométer magasan, hatalmas területeket beszórva vezetéknélküli internettel.

Aztán sokasodni kezdtek a problémák. Részben technikaiak - az egyik drón lezuhant és összetört -, részben elvi problémák. Az Aquila projektet beterelték Zuckerberg másik nagy projektje, az Internet.org alá, amit sok bírálat ért. Elvben ez is azt célozza, hogy elérhető internetet biztosítsanak a világ fejletlen részein is. Valójában olyan korlátozások voltak a rendszerben, amelyek világossá tették, hogy valójában csak a felhasználószerzés a cél. Például korlátozták volna, hogy mihez lehet hozzáférni az így biztosított eléréssel. (Via The New York Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.