Azt a szövetségi kapitányt veszíthetik el a németek, aki újra megtanította őket nyerni

futball
2018 június 28., 14:02
comments 51

Nincs még egy olyan nagy focinemzet, mint a német, amelyik 1928 óta mindössze tíz szövetségi kapitányt fogyasztott el. Joachim Löwwel éppen a világbajnokság előtt hosszabbították meg a 2020-ig szóló szerződését, újabb két évvel. Hogy ennek ellenére ő marad-e a történelmi égés után is (a csoportkörből eddig mindig továbblépett a német válogatott világbajnokságon), vagy jön egy 11. kapitány, azt még nem tudni. 

Löw magára vállalta a felelősséget a kudarcért, de nem mondott le, erről szerinte túl korai lenne beszélni. A szövetség sem csinált bohócot magából azzal, hogy azonnal lapátra tették volna.

Hivatalos információ még nincs, a német sajtó úgy értesült, hogy a következő napokban ül le a Német Labdarúgó Szövetség elnöke Löwwel egyeztetni. Az biztos, hogy a nagy tornákon eddig pazar munkát végző Löw ezúttal teljesen besült, már a felkészülés alatt rosszul játszottak, a formaidőzítés sem működött, megkérdőjelezhető döntéseket hozott a keret összeállításakor (Leroy Sanét kihagyta), akikhez ragaszkodott, azok nem voltak jó formában, a csapat nem tűnt egységesnek (ezen nem segített Gündogan és Özil botránya Erdogannal), nemcsak rosszul, de lelketlenül darált a csapata. 

photo_camera Löw a hazaérkezés után, a frankfurti reptéren Fotó: INA FASSBENDER/AFP

Elől teljesen impotens volt a német csapat. Hiába tüzeltek ész nélkül, összesen 72-szer lőttek, ezzel messze elsők, de ezek közül nagyon kevés volt igazán veszélyes. A statisztikákban jól mutató sok próbálkozás ellenére összesen csak két gólt szereztek, a svédek ellen, két meccsen (Mexikó és Dél-Korea) egyáltalán nem tudtak gólt lőni. Ahogy ebből az elemzésből kiderül, a német válogatottnak három meccs alatt két lövése volt az ötösön belülről, igazán nagy helyzetük pedig egy sem akadt.

Löw 2004-ben lett a német válogatott másodedzője, Jürgen Klinsmann alatt. Ígéretes csapat kezdett alakulni, a hazai rendezésű vébén szerzett bronzérmet csalódás helyett ünneplte a közvélemény. 

photo_camera Fotó: ARNE DEDERT/dpa Picture-Alliance/AFP

Így aztán amikor Klinsmann a világbajnokság után lelépett, egyértlemű volt, hogy segítője, Löw kapja meg a csapatot, olyan helyzetben, amikor a németek egyszerűen elfelejtettek aranyat nyerni. 

Löw érkezése előtt a németek 1996-ban voltak aranyérmesek, az Európa-bajnokságot nyerték meg, Berti Vogts irányításával. Vogts egy egész kivételes sorozat utolsó tagja volt. Hatvan éven keresztül minden német szövetségi kapitány nyert vagy világbajnoki vagy Európa-bajnoki aranyat. Ehhez persze kellett a német szövetség bizalma is. Vogts volt ugyanis mindössze az ötödik szövetségi kapitánya a német válogatottnak 1936 óta.  

  • Sepp Herberger 1936-1964, világbajnok 1954-ben
  • Helmut Schön 1964-1978, Európa-bajnok 1972-ben, világbajnok 1974-ben
  • Jupp Derwall 1978-1984, Európa-bajnok 1980-ban
  • Franz Beckenbauer 1984-1990, világbajnok 1990-ben
  • Berti Vogts 1990-1998, Európa-bajnok 1996-ban

És itt ért véget a német kapitányok aranykora, a kudarcok miatt pedig gyorsabban is koptak az edzők, egészen Löwig.

A Vogtsot váltó Erich Ribbeckkel esett meg az a szégyen, hogy a 2000-es Európa-bajnokságon mindössze egyetlen rúgott góllal, győzelem nélkül, csoportutolsóként esett ki a német válogatott. Ribbecket kirúgták, mindössze két év után, ami értelmezhetetlen időtartam volt addig a németeknél. Ő volt az első német kapitány, aki még érmet sem nyert. Ezután viszont elkezdték átalakítani a német futball utánpótlását. 

A megbukott Ribbeck utódjának megtalálása nem ment zökkenőmentesen, mert a kiszemelt Christoph Daum kokain-botrányba keveredett. Rudi Völler kapta meg a lehetőséget, rögtön egy világbajnoki éremmel nyitott, másodikok lettek a 2002-es vébén, a döntőben a Ronaldo-féle brazil válogatottól kaptak ki. Aztán a 2004-es Európa-bajnokságon megint felsültek, győzelem nélkül estek ki a csoportból, Völler ment.

A hazai rendezésű, 2006-os világbajnokság előtt két évvel Jürgen Klinsmannt nevezték ki a német kispadra, a segítője Joachim Löw lett. A németek bronzérmesek lettek, Klinsmann lelépett, Löw lett a kapitány. 

  • Erich Ribbeck, 1998-2000, semmit sem nyert
  • Rudi Völler, 2000-2004, vb-ezüst 2002-ben
  • Jürgen Klinsmann, 2004-2006, vb-bronz 2006-ban
  • Joachim Löw, 2006-?, világbajnok 2014-ben, Eb-ezüst 2008-ban, vb-bronz 2010-ben 

Löwwel öt nagy tornán is legalább a négy közé jutottak a németek, 2014-ben pedig Brazíliában - a házigazdákat is megsemmisítve - világbajnoki aranyat nyert. Az 1996-os Európa-bajnokság, vagyis 18 év után ez volt az első német arany nagy német tornán, Lineker bőven lett volna korábban is oka arra, hogy visszavonja a tételét. 

Joachim Löw a vébétrófeával 2014-ben Rio de Janeiróban.
photo_camera Négy éve, a csúcson Fotó: Ben Queenborough/BPI/DPPI

A szövetségnél azt kell mérlegelni, hogy adjanak-e esélyt egy teljesen új csapat kialakítására a közelmúlt legsikeresebb edzőjének, hgy az már nyomokban sem emlékeztet összetételében a világbajnok csapatra, vagy új embert keressenek, mert nem bíznak abban, hogy képes lesz megválni a kipróbált embereitől. Kicsit hasonló a helyzet, mint Kemény Dénessel és a legendás, de már korosodó, generációváltásra érett vízilabdacsapatával.

Löwnek a dél-koreaiak elleni volt a 165. meccse a német kispadon szövetségi kapitányként (109 győzelem, 29 döntetlen, 27 vereség). Hajszálra van attól, hogy ő legyen a legtöbb meccsen a német válogatottat irányító edző, a jelenlegi rekorder Sepp Herberger 167 meccsel (a statisztikája egyébként rosszabb Löwnél, 94 győzelem, 27 döntetlen, 46 vereség). Hogy megelőzi-e az 1954-ben a csapatával Puskásékat legyőző Herbergert, az most erősen kérdéses. 

Érdekes adat: a braziloknál Tite a 38. szövetségi kapitány 1936 óta, de köztük volt olyan, aki többször is leült a kispadra. Nálunk csak Löw kinevezése óta volt annyi szövetségi kapitány, mint a németeknél 1926 óta:

  • Várhidi Péter 2006-2008
  • Erwin Koeman 2008-2010
  • Egervári Sándor 2010-2013
  • Csábi József 2013
  • Pintér Attila 2013-2014
  • Dárdai Pál 2014-2015
  • Bernd Storck 2015-2017
  • Szélesi Zoltán 2017
  • Georges Leekens 2017-2018
  • Marco Rossi 2018

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.