Hiába tombol hatalmas vihar az állami hirdetések körül, a Századvéget még ez sem tudja elsodorni a húsosfazék mellől

POLITIKA
2018 június 29., 12:36
comments 38

Amikor Rogán Antal minisztériuma a múlt héten kirúgta a kormány két kedvenc PR-osát, Kuna Tibort és Csetényi Csabát, még a Századvég Politikai Iskola Alapítvány is kellemetlen helyzetbe került, mert korábban pont Csetényi cégeinek dolgozott be alvállalkozóként az állami reklámkampányok lebonyolításában. 

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal indoklása szerint csak egy nappal a szerződéskötés után kaptak észbe, hogy Kuna és Csetényi cégei súlyosan megsértették a közbeszerzési törvényt, és ezért kellett szerződést bontani. Ráadásul Kunát költségvetési csalással is megvádolta az ügyészség

Ennek köszönhetően a kormány 75 milliárdos gigatendere egyedül Balásy Gyula cégeire maradt. 

És aki egy pillanatig is aggódott volna az állami hirdetések körül kavarás miatt a Századvég messzebb került volna az állami húsosfazéktól, megnyugodhat, mert a G7 cikke szerint az alapítvány kiváló ütemérzékkel leszerződött a talpon maradó Balásy cégével. 

👏

A lap megjegyzi, hogy Balásy ügynökségei, a New Land Media és a Lounge Design eddig is foglalkoztattak alvállalkozókat, de a Századvég eddig nem volt köztük. A mostani tenderen viszont a bejáratott partnerek mellett hirtelen feltűnt az elemzőcég is. Ráadásul   a három indulóból épp Balásyék adták a leggyengébb ajánlatot.  A G7 szerint nagyjából kétszer annyit kértek, mint a legjobb árral pályázó versenytárs, és a 28-ból csak egy esetben adták ők a legolcsóbb ajánlatot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.