Ő itt CIMON, a mesterséges intelligencia, aki űrhajósokat segít majd a Nemzetközi Űrállomáson

Pénteken a SpaceX a NASA megbízásából felküldött egy csomó felszerelést a Nemzetközi Űrállomásra. Köztük egy számítógépet, a Crew Interactive Mobile Companiont, azaz CIMON-t. Így néz ki:

Fotó: NASA

CIMON feladata, ahogy neve is mutatja, a legénység segítése lesz. A labdaszerű monitor lebegni fog az űrállomáson, és ha a legénység valamelyik tagja hívja, odanavigál, és segít elvégezni mindenféle kísérletet, mérést, szerelést. CIMON nemcsak az űrhajóshoz viszi az épp szükséges adatbázist, de hasznos képeket, videókat is tud mutatni, amivel segítheti az adott kísérletet vagy az adott alkatrész helyreállítását.

CIMON képes konkrét kérdésekre is válaszolni a rendelkezésére álló, szakmai adatbankok alapján.

Ő lesz az első ilyen fajta mesterséges intelligencia az űrben, mikor július 2-án szolgálatba áll a Nemzetközi Űrállomáson.

Az Európai Űrügynökség, a NASA és az IBM által fejlesztett robot ugyan minden űrhajóssal együtt tud dolgozni, de a leghatékonyabban a fejlesztésében is segítő német űrhajóssal, Alexander Gersttel működik.

Gerst volt az is, aki ragaszkodott ahhoz, hogy CIMON-on legyen egy jól látható kikapcsológomb, hogy ne hasonlítson annyira a 2001: Űrodüsszeiából ismert, meghibásodó és a legénység ellen forduló robotra, HAL-ra. (Mashable)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.