Musk minitengeralattjáró építésével szállna be a thai gyerekek mentésébe

Egy aprócska, felnőtt búvárok által hordozható tengeralattjáró megépítését vetette fel Elon Musk vállalkozó, akinek mérnökei korábban már jártak a Tham Luang barlangnál, hogy tájékozódjanak a lehetőségekről.

A mentésről itt tudósítunk.

Musk szombat este posztolta, hogy lenne egy megoldásuk a mentésre: egy aprócska tengeralattjárót le tudnak gyártani 8 óra alatt, és 17 óra alatt a helyszínre is tudnák szállítani. 

A Musk szerint a robusztus, de apró járműben a Falcon rakéták oxigéncirkuláló rendszerét használnák fel, hogy a barlangjáratok vízzel elöntött szűk átjáróin át ki tudják juttatni a gyerekeket.

Miután azonban a mentőcsapat vasárnap hajnalban bejelentette az indulást, Musk azt üzente, sok sikert kíván a mentéshez, és elégedett, hogy ilyen gyorsan sikerült elkezdeni a műveletet. (Azért kell sietni, mert az esőzések miatt a barlangban a víz folyamatosan emelkedik.)

Az első elképzelés szerint Muskék egy vájatot fúrtak volna felülről a barlangba, miután Boring nevű vállalkozása alagutak fúrásával és geológiai mérésekkel foglalkozik.