Elon Musk mintha kissé beleőrült volna, hogy végül nem kellett a thaioknak a minitengeralattjárója

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

A barlangban rekedt thai gyerekek drámája még csak kibontakozóban volt, amikor a twitteruniverzum Elon Muskhoz fordult segítségért. Ha pedig a Twitteruniverzum kéri, Musk felel.

Első válasza még igazán szerény volt:

"Gyanítom, hogy a thai kormány ura a helyzetnek, de boldogan segítek, ha van rá módom" - írta.

Elon Musk minitengeralattjárójának tesztelése egy medencében, ahol rudakkal próbálták szimulálni a barlangi körülményeket. A thai barlang, amiben a gyerekek bennrekedtek, a legszűkebb pontján mindössze 38 centi átmérőjű.

Aztán munkához is látott, de úgy, ahogy csak ő tud. Mindent félredobva mérnökeivel kifejlesztetett egy eddig nem létező eszközt, a gyerekek méretére szabott minitengeralattjárót, amit azon nyomban le is gyártatott és tesztelt, majd el is ment vele Thaiföldre.

Ez, mondjuk ki, lenyűgöző teljesítmény volt. Ha itt véget ért volna a sztori, mindannyian boldogok lehetnénk.

De persze nem ért itt véget.

Mire Musk tengeralattjárója a helyszínre ért, már javában folyt a heroikus mentőakció. A mentést vezető Narongsak Osatanakorn, a helyi kormányzó, aki a mentés ideje alatt lemondott posztjáról, visszautasította Musk ajánlatát, mondván "bár az eszköz technológiailag szofisztikált, nem igazán illeszthető bele küldetésünkbe".

Elon Musk agya pedig ettől a szemünk láttára leolvadt. A maga gyakran pökhendi stílusában előbb kioktatta a bravúros mentőakciót megszervező és levezénylő Osatanakornt, hogy "nem is szakértője a témának", majd még azt is hozzátette, hogy Osatanakornt "pontatlanul nevezik a mentés irányítójának", helyesebb volna "volt thai tartományi kormányzónak nevezni".

Ezután közölte, hogy "a barlangban készült felvételek elemzése, illetve a SpaceX tervezőivel és búvárokkal folytatott beszélgetései" során arra jutott, hogy a minitengeralatjárója "igenis képes lett volna megtenni a teljes utat" amit bármikor kész demonstrálni is. A tengeralattjárót amúgy Thaiföldön hagyja "hátha szükség lesz még rá a jövőben". (Via The Guardian, Mashable)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 6,1 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.