Egy grönlandi gleccserről egy 6 km-es jégtömeg szakadt le, egy másik jéghegy pedig egy falut tart rettegésben

külföld
2018 július 13., 14:03
comments 46

6 km széles jégtömeg szakadt le egy gleccserről Grönland keleti részén, míg a szigetország másik felén egy aprócska part menti település lakosságát tartja rettegésben egy hatalmas jéghegy.

A New York-i Egyetem professzora, David Holland szerint több mint egy évtizede ez volt a legnagyobb jéghegyleválás Grönlandon.

A borjadzást a professzor felesége rögzítette június 22-én, amikor pár hétig a Helheim-gleccsernél táborozott, hogy adatokat gyűjtsön a globális felmelegedés okozta tengerszint-változások pontosabb előrejelzéséhez.

Holland szerint a time-lapse-videó 20-szoros gyorsításban mutatja be, ahogy „Grönland éves jégvesztésének 3 százaléka lezajlik mindössze 30 perc alatt”, és azt mondta, „mintha rakétákat lőttek volna ki, nagyon összetett, kaotikus és zajos esemény volt”.

link Forrás

A páros ugyan Grönlandot tanulmányozza, de Holland megjegyezte, hogy „a Déli-sarkvidék ad okot az igazi aggodalomra, hiszen ott minden sokkal nagyobb, és éppen emiatt sokkal több is forog kockán”.

Mindeközben Grönland északnyugati részén egy másik hatalmas jéghegy tartja rettegésben az aprócska Innaarsuit nevű falu lakosságát. A hegyméretű jégóriás olyan közel sodródott a településhez, hogy fennáll a veszélye, hogy borjadzás esetén szökőárral borítja be a falut.

De a jéghegy a jelek szerint leér egészen a tengerfenékig, és egyelőre nem mozdult meg. A parthoz közeli veszélyzónában élőket átköltöztetik a falu magasabban fekvő területeire.

Tavaly nyáron négy ember vesztette életét, amikor hatalmas hullámok söpörtek végig egy északnyugat-grönlandi településen. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.