A helyi posták helyett állami támogatásból a falusi kisboltokat újították fel, ahol mellékesen szorítottak helyett a posta pultjának is. A dolgozók bérét azonban így már nem az állami vállalatnak, hanem a jutalékot kapó vállalkozóknak kell fizetniük.
A kétharmad talán az utolsó hetekben dőlt el, de az Orbán-rendszer támasztékai évek óta változatlanok. Kovách Imre szociológussal beszélgettünk a Fidesz és a falvak, kisvárosok kapcsolatáról.
Négy év leforgása alatt 60 kistelepülésen épített játszótereket irreálisan magas áron a négy vádlott, több mint félmilliárddal rövidítették meg az uniós és az állami költségvetést.
Bogdán László 46 évesen halt meg, a hírek szerint öngyilkos lett. Egész Cserdi gyászolja az ország egyik legellentmondásosabb polgármesterét, aki szervezett köcsögmentesítést, állított holokausztemlékművet, és menekülteket is be akart fogadni.