Példátlan gunyorossággal, a balliberálisokon messze túllőve szállt bele Orbán Viktorba a Nemzeti Sport főszerkesztője

Szerintem nem mondott semmi különösebben durvát vagy kínosat Orbán Viktor, amikor a köztévé a vébéről kérdezte a horvátok döntőbe jutása előtt, ehhez képest egy csomóan jól kiröhögték miatta. Oké, mások sikerének a fényében akart sütkérezni, de ezzel azért nem ő az első politikus a műfajban.

Ha lemaradtál volna:

A miniszterelnök - akit a köztévé közvetlenül a szerdai horvát-angol elődöntő előtt kérdezett meg arról, hogy kinek szorít - , arról beszélt, hogy a horvátoknak szurkol - hasonlóan egyébként az őt a nyilatkozata miatt kigúnyolók döntő többségéhez - mert szomszédok és barátok vagyunk. Meg arról, hogy szerinte egy futballkultúrához, a Duna menti futballkultúrához tartozunk, akkor is, ha a mi focink színvonala meg sem közelíti az övékét. Aztán úgy fogalmazott, hogy 

“A horvátok sikere persze a horvátoké, de egy picit úgy érezzük, hogy abban mi is benne vagyunk, hiszen ez a régió dicsősége is, még hogy ha most a horvát zászlót is kell most a magasba emelni. “ 

A miniszterelnök a horvát focit végül a “mi kutyánk kölykének” nevezte.

Vagyis Orbán a maga módján fejezte ki a szimpátiáját, amennyiben még a gratuláció pillanataiban is osztozni akart egy kicsit mások dicsőségében, amihez igazából nem sok köze volt.

A facebookos megmondóemberek és a kritikus-ellenzéki sajtó persze azonnal ugrottak a Duna-menti futballkultúrára meg a mikutyánkkölykézésre, amiben, lássuk be, nem volt semmi meglepetés.

Annál inkább az Orbán kedvencének számító, bizalmi embere és csodálója, Szöllősi György által főszerkesztett Nemzeti Sport mai vezércikkében, amit ráadásul maga Szöllősi írt.

A cikk a finom iróniától a maró gúnyig terjedő fegyverzettel figurázza ki azokat a - meg nem nevezett - magyar fociszurkolókat, akik egyre kifacsartabb logikával próbálják levezetni, hogy nekünk magyaroknak igenis még mindig közünk van jelentős nemzetközi futballsikerekhez.

“A szurkoló szeret kombinálni, elméleteket gyárt, következtet, a sikert ígérő vagy arra utaló legkisebb jeleket is észreveszi, ha igazi szurkoló”

- kezdi Szöllősi, és itt még nem tudjuk, hogy ki is ez a szurkoló.

A szerző azonnal hoz is egy gyakorlati példát arra, hogy mire gondolt:

“Ilyen volt az, amikor az 1990-es vb-n a Kolumbia–Németország csoportmeccs 1–1-es eredménye, kiegészítve a néhány hét múlva bekövetkező német első hellyel és azzal az előzetes ismerettel, hogy a torna előtt felkészülési meccsen megvertük a kolumbiaiakat, a vérmes drukkernek nem kevesebbet jelentett tiszta logikával levezetve, mint azt, hogy akkor mi most jobbak vagyunk az aktuális világbajnoknál.”

A helyzet ezek után kezd felforrósodni. Szöllősi ugyanis a következő szakaszban az Orbán által emlegetett Duna-menti futballkutúra világszerte messze legismertebb képviselőjét és sztáredzőjét, Guttmann Bélát hozza fel. Itt már nagyon gyanús, hogy ki állhat a célkeresztjében:

“Kevésbé extrém példa, hogy a magyar edzőkkel sikeres külföldi csapatok esetében (Guttmann Béla a Benficával vagy Kovács István az Ajaxszal például) hajlamosak vagyunk egyszerűsítve kijelenteni, igen, „mi tanítottuk meg őket futballozni”. Ami nyilván túlzás, de logikus és jól hangzik.”

Helyben is vagyunk. És hogy a kétely árnyéka se vetüljön arra, hogy Szöllősi kit pécézett ki az írásával, ehhez annyit tesz hozzá, hogy

“Aztán ahogy távolodunk a világelittől, úgy kapaszkodunk egyre közvetettebb és áttételesebb logikai láncokba, hogy mégiscsak bizonyítsuk, maradt még közünk a nemzetközi futballhoz.”

Hát ez bizony Orbán Viktor nyilatkozatának napnál világosabb helyretétele, hszen a miniszterelnök pontosan ezt tette a köztévének adott nyilatkozatában.

Szöllősi ezek után egy kicsit visszavesz, talán megijedt kicsit attól, hogy ilyen kioktató hangnemben közölte Orbánnal, hogy “egyes, leülhet”, és az eddiginél sokkal kedvesebb tanítóbácsi módjára közli a megtévedt, kicsit nehézfejű lurkóval, hogy azért tökre érthető, hogy miért hibázott ekkorát:

“A futball világa valóban nagy család, amelyben végső soron szinte minden szereplő valamilyen áttételes kapcsolatban áll egymással, mert játszott ellene vagy dolgozott ugyanazzal az edzővel, vagy játszott valakivel együtt, aki egyszer dolgozott azzal az edzővel, és így tovább a végtelenségig.”

Szöllősi György Orbán-kritikája némileg jogos persze, de én személy szerint nagyon utálom ezt a felsőbbségesen kioktató hangnemet, még akkor is, ha olyannak mondják, akivel kevés dologban értek amúgy egyet, ezért csak annyit mondhatok:

Ja sam Viktor Orban!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.