Ezen az 5 párharcon múlik a vébédöntő

futball
2018 július 15., 09:55

A világbajnoki döntőt számos szempontból lehetne vizsgálni, de mi a történelmi és nemzetkarakterológiai szempontokat figyelmen kívül hagyva most inkább 5 fontos párharcra hívnánk fel a figyelmet:

1. Deschamps vs Dalic - mit változtat a két pragmatikus mester?

A vébé talán legerősebb keretével rendelkező, és azt a lehető legpragmatikusabban kihasználó, rengeteget kritizált Deschamps szinte kizárt, hogy érdemben változtasson a csapatán. Talán csak Blaise Matuidi agyrázkódása miatti játéka kérdéses, de a hírek szerint vállalni tudja a játékot. Marad tehát a 4-2-3-1, ahol a baloldalon Matuidi visszább és beljebb játszik kvázi majdnem 4-3-2-1-re módosítva a felállást, míg jobbon Mbappé előretolva próbál majd zavart okozni a horvát védelemben. Deschamps mellett szólhat a hosszabb padja, hiszen Dembélé, Lemar, Fekir, vagy éppen Thauvin is képesek lehetnek megfordítani a meccset.

Zlatko Dalictól szintén nem várható nagy újítás a döntőre, és a lehetőségei is jóval korlátozottabbak francia kollégájánál. A kevés lehetőséggel nem igazán élő, de a vébére a horvátokat mesterhármassal kijutattó Andrej Kramaric lehet az esetleges nyerőember, bár ő az angolok ellen inkább az ordító ziccere elpuskázásával vétette észre magát, míg Mateo Kovacic vitathatatlanul a Dalic éra nagy vesztese.

Mindenesetre, a legnagyobb kérdés az, hogy képes lesz-e Dalic jobban megszervezni a védekezését? Az angolok elleni rosszul elsült első félidő egyik legnagyobb oka a horvát letámadás túlzott agresszivitása volt, hiszen azzal, hogy Rakitic és Modric is sokszor nagyon magasan támadtak le, Lingard és Trippier remek elmozgásainak következtében felbomlott a horvát védelem.

Agresszív, de szervezetlen horvát letámadás, Trippier simán megúszik
photo_camera Agresszív, de szervezetlen horvát letámadás, Trippier simán megúszik

A második félidőre Dalic váltott, és már csak vagy Rakitic vagy Modric támadtak le, így Lingard és Alli sokkal kevesebbet voltak játékban, és az angolok támadójátékát (főleg Sterling lecserélése után) sikerült megfojtani.

Rakitic hátul, biztosabb a védekezés
photo_camera Rakitic hátul, biztosabb a védekezés

A franciák ellen annyival lesz "könnyebb" Modricéknak, hogy nem egy 3-5-2 ellen kell folyatamosan döntéskényszerbe kerülni - a Modric-Rakitic páros magas letámadása miatt, Perisic és Strinic nagyjából egy félidőig nem tudta elosztani a felfutó Trippiert, és a beinduló Lingardot. Mivel a franciák egy hasonló 4-3-2-1-ben fognak támadni, a formációk hasonlósága miatt evidensebbek lesznek a pályán kialakuló párharcok.

A kapitányok összevetése után nézzük, hogy a játékosok között melyek lesznek a sorsdöntő csaták, amelyeken akár a világbajnoki cím is múlhat:

Hadrend és taktika
photo_camera Hadrend és taktika

2. Pogba vs Rakitic - Talán a legkézenfekvőbb a Pogba-Rakitic párbaj, hiszen a baloldali középpályás Barca sztár a jobboldalon kezdő Unitedessel találkozik majd a pálya több pontján is. Pogba sokszor visszalép az építkezésben Kanté mellé, így Rakiticékat komoly dilemma elé állíthatja: megéri-e magasan letámadni és felmenni Pogbát megzavarni, vagy jobb hátrébb maradni és besegíteni balra Mbappé ellen? Azt már az argentinok is megszenvedték, ha Pogba szabadon szervezhet és kedvére indíthatja mondjuk Mbappét, így itt szinte csak rossz választásai vannak a horvátoknak. Pogba képes volt Fellaini fizikai erejével is felvenni a harcot, és bár Rakitic jól teljesít a vébén, talán csak az átforgatott labdáival, és a gyors kontrák elindításával jelenthet némi veszélyt.

3. Mbappé vs. Strinic/Pivaric - Ki fogja megállítani Mbappét? Ez eddig a vébé millió dolláros kérdése, hiszen sem Argentína, sem Belgium nem volt képes rá.Ha terület nyílik előtte, Mbappé a torna legveszélyesebb játékosa, így talán a legcélravezetőbb az Uruguay által kiötlött defenzív taktika, vagyis az, hogy Strinic (vagy a kicsit gyorsabb Pivaric) nem igazán fut fel a támadásokhoz. Az egy az egyben tarthatatlan Mbappé semlegesítéhez pedig elengedhetetlen lesz Perisic, Brozovic, Vida és Rakitic segítsége, és Dalic is nyilván szívesebben nézi az előrehúzódó Pavard labdázgatását, mint a PSG szupertinijének beindulásait.

4.Vrsaljko-Rebic vs Hernandez-Matuidi - A túloldalon igazi atlétikai csemege várható, hiszen Rebic és Vrsaljko iszonyatos fizikuma és futógyorsasága elég komoly ellenfére talál majd a Hernandez-Matuidi kettősben. Az Atletico jobbhátvédje Sime Vrsaljko térdsérülése ellenére 125 percig rohangált fel-alá és 9 beadása állandó veszélyt jelentett Anglia ellen (Perisic gólja is így született), míg az Atletico balhátvédje, a sokak által Pavarddal együt a franciák gyenge pontjának tartott Lucas Hernandez a vébé egyik kellemes meglepetése. Hernandezzel, 14-szer szabálytalankodtak eddig a vébé során, ezzel a top tízben van, olyan nevek mögött, mint Lionel Messi (16) vagy éppen Cristiano Ronaldo (14).

link Forrás

Apropó meglepetés: a frankfurti támadó Ante Rebic a Bundesliga szezon egyik legkellemesebb csalódása volt, de az ellenfelek számára csak és kizárólag kellemetlenséget okozott. A könyörtelenül letámadó Rebic a torna legagresszívebb játékosa 19 szabálytalansággal, és fizikai ereje, gyorsasága és lendülete miatt igazi rémálom a védők számára. A korábbi horvát kapitány, mostmár Bayern München edző, Niko Kovac egyik legnagyobb találmánya (volt alkalmam személyesen tapasztalni a vegyes zónában, ahogy Rebic mintegy félistenként néz fel rá és követi mindenhová) Rebic azonban Hernandez mellett még Matuidivel is meg kell küzdenie, aki az elődöntő egyik hőse volt, és emellett talán a vébé egyik legalulértékeltebb játékosa.

link Forrás

Ezt a patthelyzetet, csak a jobboldalra sokat kimozgó Luka Modric oldhatja fel:

5. Modric vs Kanté - De Bruyne és Messi után őt is felfalja Kanté?

Valószínűleg több helyen jellemzik ezt a párharcot majd, mint a technikás kelet-európai zseni Modric, a brutális erőfutballt játszó francia Kanté ellen. Ezzel a kicsit rasszista felhangokat sem nélkülöző összehasonlítással az a baj, hogy a tények és a mutatott játék is ellentmondanak: a pontos rövid passzok tekintetében Modric és Kanté fej-fej mellett vannak.

Pontos rövid passzok a vébén : Modric 316, Kanté 293
photo_camera Pontos rövid passzok a vébén : Modric 316, Kanté 293

Noha feladatuk és szerepkörül alapvetően különbözik, hiszen Modric mögött legtöbbször biztosít Brozovic, és így többet szervezheti a játékot, vagy adhat be szélről, Kanté maga a biztosíték a francia védelem előtt. Az, hogy az ellenfél legfontosabb játékosa (Messi, De Bruyne) kikapcsolása mellett a labda megtartására, a kontrák elindítására, vagy éppen a letámadást kijátszó, az argentin védelmet egy átadással szétszedő felpasszra is van ereje, a Chelsea sztárjának nagyságát jelzi. Mivel vélhetően Griezmannra is figyelnie kell, talán Modric malmára hajthatja a vizet, hiszen így legalább az esetleges labdaszerzés után nem liheg majd Kanté a nyakában.

link Forrás

Egy ilyen külsős indítással pedig sokra mehetnek egy esetleges kontrából, sőt akár még a mindent eldöntő gól is összejöhet.

Szinte borítékolhatjuk, hogy Deschamps nem fog nekirontani a horvátoknak, akik vélhetőleg az elején többet birtokolják majd a labdát. Dalic azonban valószínűleg tudja, hogy nem szabad túl sok energiát és embert a támadásokba fektetni, hiszen a franciák félelmetesen kontráznak. Mivel a horvát csapat is inkább ezekből volt eredményes és Rebic-Perisic is ebben jók (Modricnak mindegy, ő minden stílusban klasszis), így vélhetően kivárásra játszik majd mindkét együttes. A pontrúgásoknál talán a franciákat érezzük erősebbnek, bár Varane és Umtiti mellett Vida is szerzett már sorsdöntő gólt. Mindenesetre egy szoros és izgalmas döntő vár majd ránk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.