Két év letöltendőt kapott vesztegetésért egy budapesti orvos

Egészségügy
2018 július 16., 07:46
comments 166

Vesztegetés elfogadása miatt két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítéltek első fokon egy orvost, aki 2009 és 2013 között a betegeitől olyan ellátásért kért pénzt, amelyet az egészségbiztosító egyébként finanszíroz - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

A vádlott egy budapesti kórház ortopédsebésze volt. A következő MTI-mondatot nem fogod elhinni:

"A betegek által önként felajánlott hálapénzt sokszor kevesellte, és nagyobb összeget kért."

A vádirat szerint előfordult, hogy előre közölte a beteggel, mennyit kér, de sokszor csak a műtét után határozta meg az összeget. Egyes esetekben alkudozott a honoráriumról, és a részletfizetést is felajánlotta.

Egy beteg köszönetképpen nagyobb értékű könyvet szeretett volna ajándékozni az orvosnak, aki visszautasította, egyértelműen utalva arra, hogy pénzt kér helyette.

Ilyen történetet még soha senki sem hallott vagy élt át Magyarországon.

A bíróság az orvost vesztegetés kilencrendbeli elfogadásának bűntette miatt két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte és három évre eltiltotta az orvosi foglalkozástól. Az ítélet ellen az ügyészség, valamint a vádlott és a védő is fellebbezett.


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.