Egy kb. 2000 éves szentélyt tártak fel Tirolban

történelem
2018 július 23., 11:46
comments 62

Az Innsbrucki Egyetem kutatói egy Lienz közelében végzett ásatáson egy kb. 2000 éves szentélyt tártak fel. Az ún. Frauenkloster Bühel (a női kolostor halma) területén ma erdő áll, de 2000 éve még népszerű zarándokhely volt. A szentélyt egy több 100 méter hosszú, 80 cm vastag fal vette körül, ami vélhetően 2 méter magas lehetett.

Falu egy tiroli völgyben
photo_camera Falu egy tiroli völgyben Fotó: Guy Christian/hemis.fr

A szent kultuszhely első virágzása az időszámítás előtti első századra tehető. A nyomok arra utalnak, hogy az i. e. 16-ban történt római hódítás után a szentély továbbra is fogadta a hívőket, legalábbis a régészek nem találtak arra utaló jeleket, hogy megszakadt volna a működése. Úgy vélik, gyorsan alkalmazkodott a rómaiakhoz és azok új isteneihez.

Az ORF televízió közölte, hogy az ásatások augusztus elejéig tartanak, de már több száz, istenségeket ábrázoló figura is felszínre került. Az ón-ólom ötvözetből készült kis fogadalmi szobrocskák lefedik szinte a teljes antik istenvilágot az istenek atyjától, Jupitertől és feleségétől, Junótól kezdve Merkúron, a kereskedelem istenén, Vénuszon, a szerelem istennőjén és Marson, a háború istenén át egészen Viktóriáig, a győzelem istennőjéig. A legtöbb szobor a római hódítás utáni első századból származik. Számos érmét is találtak, amik áldozati adományként kerülhettek a szentélybe.

A Gerald Grabherr vezette régészeti csoport a szentélytől kissé távolabb egy templom alapjaira bukkant. A templomépületet magát valószínűleg fából emelték. A szakértők szerint a templom látótávolságban volt Aguntum római várostól, és főként az egyszerű nép használta. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.