Gyorsan elkapták a rendőrök a geszti pontytolvajokat, akik nem siették el a menekülést a lopás után, sőt, egyikük még ittas is volt

Engedély nélkül fogott ki halakat két férfi egy tóból, Geszt külterületén még június 9-én, majd egy kisbusszal akartak elmenekülni, de elkapták őket. Nem kevés halat loptak:

A lopott pontyok  Forrás: police.hu

A két férfi később elismerte, hogy húzóhálóval halakat akartak fogni, ezért mentek a tóhoz. A kifogott pontyokat zsákokba tették, majd a parton találtak 40 kilogramm búzát is, és azt is bepakolták a kisbuszba.

Aztán útban hazafelé még felvették az ismerőseiket is, akik egy csatornában fürödtek és horgásztak.

A kisbuszt, amiben ültek, a bűncselekményről érkezett bejelentés után néhány perccel két zsadányi körzeti megbízott és a Biharugra Határrendészeti Kirendeltség egyik rendőre állította le Geszt külterületén. A járműben összesen heten utaztak, a lopást a gyanú szerint közülük ketten, egy 18 és egy akkor 42 éves férfi követték el.

Az idősebb férfi ellen a lopás, illetve az orvhalászat mellett ittas járművezetés gyanúja miatt is büntetőeljárás indult, mert az ellenőrzéskor ő vezette a kisbuszt

és a légalkoholmérés eredménye pozitív lett nála. Az igazságügyi szakértői vizsgálat igazolta, hogy ittasan vezetett.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Sarkadi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek. (Police.hu)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.