Hosszú cikkben mutatta be a New York Times a Franciaországban egyre komolyabb problémát jelentő új-antiszemitizmust. A lap lefesti Párizs 17. kerületét, ahol az egymás után sorakozó kóser boltokat és zsinagógákat, valamint az éttermekben ebédelő kipás embereket látva, azt hihetné az ember, hogy semmi komoly gondja nincs a franciaországi zsidóknak. A helyzet azonban ennél sokkal borúsabb, a 17. kerületbe ugyanis egyre többen épp azért költöznek, mert Párizs muszlim bevándorlók lakta városrészeiben nem érzik magukat biztonságban.

„Utánam köpnek, mikor végigmegyek az utcán” - mesélt a New York Times riporterének egy 28 éves nő arról, milyen Dávid-csillagot viselve végigmenni az utcán némelyik francia külvárosban.

A francia bűnügyi adatok szerint 2017-ben a rasszista, vagy vallási indítékú bűncselekmények 40 százalékát zsidók ellen követték el, ez pedig kifejezetten nagy arány, főleg ahhoz képest, hogy az országban élő alig 500 ezer zsidó a francia lakosság 1 százalékát sem teszi ki. A kifejezetten zsidók elleni bűncselekmények száma pedig 2016-hoz képest 20 százalékkal emelkedett 2017-ben, igaz, a 2014-es csúcsot így sem érte el, akkor 108 antiszemita bűncselekményt regisztráltak.

A francia rendőrségi statisztikák 2011 óta nem rögzítik az elkövetők vallását és származását, így nem tudni biztosan, hogy valóban a Franciaországban élő muszlim bevándorlók miatt nő-e az antiszemita bűncselekmények száma, de beszédes, hogy a 2011 előtti adatok szerint akkor főleg muszlimok voltak az antiszemita bűncselekmények elkövetői.

A növekvő antiszemitizmus nemcsak biztonságosabbnak vélt városrészekbe, hanem Izraelbe is űzi a francia zsidókat, 2000 óta ötvenezren vándoroltak ki, azaz dupla annyian, mint 1982 és 2000 között.

A francia politikusok nagyon nehezen tudják egyáltalán a közbeszéd tárgyává tenni a problémát, ugyanis a francia nemzetfelfogás alapja, hogy az állam minden állampolgárát egyenlően kezeli, és mindenkinek ugyanazokat a jogokat adja meg. Ezzel volt gondjuk a focivébé után is, a francia nemzetfelfogás szerint ugyanis minden állampolgár egyenlően francia, nem pedig zsidó, arab, fekete, fehér, muszlim, keresztény vagy szcientológus.

Az viszont tény, hogy a Franciaországban élő muszlimok sokszor diszkrimináció céltáblái, nehezebben kapnak állást, nehezebben jutnak megfelelő oktatáshoz is. És az sem a francia nemzetépítés győzelme, hogy az ország nagyvárosaiban elkülönült negyedekben élnek a perifériára szorult, főleg muszlim bevándorlók. Amíg viszont az állam vezetői képtelenek beismerni, hogy ez a modell, és a bevándorlókat integrálni hivatott rendszerek nagyobbrészt megbuktak, nem fog tudni érdemben szembenézni ezzel a francia társadalom.

A muszlim vezetők pedig hallani sem akarnak arról, hogy a muszlimokat okolják az erősödő antiszemitizmusért, azt mondják, hogy a muszlimokat kiáltani bűnösnek ebben, csak a Franciaországban szintén egyre erősödő iszlamofóbia terméke. Tény az is, hogy a muszlimok elleni bűncselekmények száma is nő, de még így is kevesebb rasszista bűncselekményt követnek el Franciaországban muszlimok ellen, mint zsidók ellen, holott a Franciaországban élő muszlimok száma tizenkétszerese a zsidókénak (Franciaországban él egyébként Európa legnépesebb zsidó és legnépesebb muszlim kolóniája is).

Társadalomtudósok szerint a fiatal muszlimok gyakran érzik úgy, hogy hátrányosan különbözteti meg őket a társadalom, és ez a harag sokszor a zsidókon csapódhat le, már csak azért is, mert a muszlimok úgy látják, a zsidókkal szemben nincs hátrányos diszkrimináció, és őket sokkal inkább befogadja a többségi társadalom. (New York Times)