Lengyelország a Fülöp-szigetekről pótolná a hiányzó munkaerőt

külföld
2018 július 30., 11:28
comments 111

Mivel a jobboldali lengyel kormány legalább akkora lendülettel tiltakozik a bevándorlás ellen, mint a magyar, sokakat meglepett, amikor hétvégén a munkaügyi miniszter helyettese bejelentette: még az ősszel aláírják azt az egyezményt, ami alapján munkások jöhetnek az országba a Fülöp-szigetekről.

Ahogy a legtöbb kelet-európai országban, a lengyelek gazdaságban is a munkaerőhiány okoz gondot. Az uniós csatlakozás óta nagyjából kétmillió lengyel költözött nyugatra, és az előrejelzéseik szerint 2030-ra már négymilliós lesz a munkaerőhiány. Ezen az sem enyhített, hogy a kelet-ukrajnai háború kitörés óta több mint másfél millió ukrán dolgozik az országban, mert az építőiparból, az IT-szektorból és az egészségügyből továbbra is rengeteg ember hiányzik. A munkanélküliség pedig 5,9 százalék körül van, ezért belföldről már nehéz lenne pótolnia hiányt. Így jött képbe a 9000 kilométerre fekvő Fülöp-szigetek.

Sztanislaw Szwed miniszterhelyettes azzal indokolta a választást, hogy Lengyelország és a Fülöp-szigetek egyébként is közel állnak egymáshoz kulturálisan. Többek között a katolikus vallás miatt kezdtek tárgyalni a lengyel kormánnyal. A miniszterhelyettes is az építőipart, az IT-szektort és az egészségügyet emelte ki, mint ahol nagy szükségük lenne a jól képzett munkaerőre. 

A 100 milliós Fülöp-szigetek lakosságának közel 10 százaléka dolgozik külföldön, de mindenkinek a Fülöp-szigeteki külügyminisztériumtól kell engedélyt kérnie rá. A közvetítésüket is a kormány intézi. A lengyel parlament pedig nemrég alakította úgy a munkaügyi szabályokat, hogy a vendégmunkások könnyebben kapjanak engedélyt.

A lengyel kormány bevándorlásellenes retorikáját egyébként nem akasztja meg különösebben, hogy az országban egyre több a vendégmunkás. Már a menekültek elosztásáról szóló vitában is azzal érveltek, hogy rengeteg ukránt fogadtak be. (Welt/Novinite)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.