A nyílt utcán akarta megkéselni élettársát egy miskolci férfi, szerencsére épp akkor ment el mellettük egy rendőrautó

bűnügy
2018 július 31., 10:33
comments 196

Súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 48 éves helyi férfival szemben.

A gyanúsított múlt hét csütörtökön délelőtt Miskolcon, az Andrássy utcán előzetes szóváltást követően megütötte, megrúgta élettársát,

majd a földre került nőt megpróbálta megszúrni.

Az éppen arra haladó, más szolgálati feladatra indult nyomozók látva az esetet azonnal közbeléptek, kiugrottak a kocsiból és földre vitték a támadót, megmentve ezzel a nő életét - számolt be róla Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az esetről videofelvétel is készült:

link Forrás

A gyanúsítotti kihallgatásán a 48 éves férfi beismerő vallomást tett.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.