Pécsen pénzhiány miatt a harmadosztályban vegetál a csapat, de azért ők is Mészáros-mezekre váltottak

És itt van egy újabb 2Rule-csapat, kissé meglepő, de az egykor szebb napokat látott Pécsi MFC az. Nem lehet azt állítani, hogy sikercsapatot öltöztetnek Mészáros Lőrincék. 

Ahhoz képest, hogy Magyarországon szinte már a futball a politika szentebb ügye, Sopron mellett ugyanis Pécsen is komoly anyagi gondokkal küzd a focicsapat. A valaha kupagyőztes és sokáig stabil NBI-es pécsi csapatnál a teljes összeomlás akkor jött el, amikor a korábban megmentőnek tűnő Matyi Dezső - vállalatbirodalma megrogyanása után - 2014 januárban kiszállt a pécsi fociból. Helyette pedig nem sikerült új, tehetős tulajdonost találni. A focicsapat működtetését a fideszes vezetésű város cége, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vette át. 

A stabil anyagi háttér nélkül maradt csapatot az MLSZ három osztállyal visszasorolta. A megyei elsőosztályból még sikerült feljutni a harmadosztályba, ott kétszer is másodikak lettek, legutóbb most nyáron, de a feljutás az NBII-be nem jött össze. És nem is a mostani idény lesz az, amikor összejön. A csapat ugyanis az eddiginél is kevesebb pénzből gazdálkodik, a hírek szerint a tavalyi 200 milliós költségvetést a harmadára vágták vissza. Ennek a felét ráadásul a labdarúgó szövetség adja. 

Pécsen annyira bizonytalan volt a helyzet, hogy két héttel a harmadosztály rajtja előtt a pécsieknek még nem volt csapatuk. Amikor a többiek az utolsó felkészülési meccsükön voltak túl, ők akkor játszották az elsőt. 

Feljutás helyett így a bentmaradás lett a cél a harmadosztályban. Az első két meccsét a Pécs elveszítette, a harmadikat megnyerte. A csapatuk mellett kitartó szurkolók pedig meglepve látták, hogy 2Rule-ra váltott a klub.

A pécsi csapat mellett még ilyen körülmények között is kitartó olvasónk leveléből derül ki Mészárosék újabb skalpja. 

Fotó: pmfc.hu

„Ha ez a hír elkerülte volna a figyelmedet, ne magadat okold, én és sok más hozzám hasonló elvakult hülye, akik még most is sok helyre elkísérjük a csapatot, mi sem tudtunk róla, a klub honlapján, facebook oldalán, instagram vagy twitter oldalán (bizony, ilyenje is van ám egy harmadosztályú csapatnak...) semmilyen hír, bejegyzés vagy csak rövid böffentés sem volt róla, kizárólag a legutóbbi bajnoki meccsről készült képeken lehetett kiszúrni az új mezt.

Történik mindez úgy, hogy miután az előző idény végén csak második helyen végzett a csapat, a többször is csődbe jutó önkormányzat már jóval kevesebb pénzt ad nyártól kezdve a klubnak, a keret 90%-a szétszéledt és mindössze két héttel a bajnokság kezdete előtt tartotta meg az első edzést a (szintén új) edző. A klub kommunikációja is ezt a képet erősíti: "idén minden pontnak örülni kell, nagyon kaotikus a helyzet, de, ha összefogunk, akkor legyőzhetjük az ellenünk forduló elemeket", nagyjából ilyesmi.

Hát úgy látszik, hogy egy totálisan új, be nem járatott, semmilyen reputációval nem rendelkező (nem sorolom, mindenki tudja) sportmárkára azért még telik.”

Simán lehet persze, hogy Dárdai Pál a 2Rule-reklámért cserébe egy garnitúra mezt is kért egykori csapatának.

És bár a pécsi felnőtt csapat vegetál a harmadosztályban, azért másfél milliárdos kormányzati támogatásból labdarúgó akadémia épül Pécsen. A Herthát edző, egyébként 2Rule reklámarc Dárdai Pál édesapjáról, idősebb Dárdai Pálról elnevezett labdarúgó akadémia alapkövét már letették, most augusztusban már kiírták a kivitelezésre a közbeszerzést. Az legalább egyértelmű, hogy itt milyen mezben játszanak majd a fiatalok, tao-pénzből simán ki lehet fizetni majd a 2Rule-felszereléséket. 

Közben a 2Rule-ban játszó NBI-es csapatok szurkolói, ha akarnának sem tudnának venni a Mészáros-mezekből, mert hiába kezdődőtt el egy hónapja a bajnokság, továbbra sincs 2Rule-os termék a klubok boltjaiban. Diósgyőrben például csak a két évvel ezelőtti Nike-mez kapható, Felcsúton a leértékelt tavalyi Adidas, Szombathelyen szintén a tavalyi elérhető. Kiderült az is, hogy a Vasas focistákat nem érinti a Vasas SC-vel kötött 2Rule-megállapodás, ők nem váltanak. A klubtól kapott tájékoztatás szerint „az önálló Kft-ként működő felnőtt labdarúgóink (Vasas FC) érvényes szerződéssel rendelkeznek az Adidas-szal. Ami az anyaegyesületet (Vasas SC) illeti, a tavalyi évben érkezett az első megkeresés hozzánk a 2rule részéről, miszerint elismerve a Vasas SC eredményeit és hagyományait, szívesen lennének partnerei a klubnak. Júliusban történt meg a szóbeli egyezség, a végső, írásos megállapodás pedig még folyamatban van. Fontos, hogy a jövőbeni partnerség kizárólag a klubszintű megjelenési ruházatra vonatkozik (pl. gálamelegítők, egyenpólók, stb.), és nem az egyes sportágak speciális ruházataira. Az átállás pontos ütemezése pedig az aláírt szerződéstől függ”.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.