„A nekibuzdulás lelki okait érteni vélem, de ettől még kudarcra van ítélve, mármint ott, ahol nem leváltásról, kirúgásról van szó. Egy intézményvezetőt le lehet váltani, egy írót nem lehet. Kiradírozhatják Esterházyt a tankönyvekből, de megjósolható, hogy ettől csak népszerűbb lesz.”

Ezt Parti Nagy Lajos mondta a Magyar Narancsnak adott interjúban, aminek fő témája a kultúrharc volt.

„Ki lehet rúgni, aki Esterházyból érettségiztet, sőt, aki Esterházyt tanít. Aki kimondja Esterházy nevét… na, ez már nehezebb. A kultúra mégsem valami vonat, amit a fővasutas egy mozdulattal átállít másik irányba” - mondja, de szerinte így is lehet nagy károkat okozni, mert van már mitől félni.

„Kis, egyenletes félelem. Jó néhány kollégám is, én is jártam már úgy, hogy meghívtak valahová, majd megtudtam, hogy az illető intézményvezetőnek leszólt a polgármester, hogy az állásával játszik.”

A kultúrharc egyre durvább hangnemről azt mondja, hogy „szinte szó szerint megidézi a náci idők és a sztálini béketábor, az ötvenes évek elejének retorikáját”, ugyanakkor:

„A világ beszélőinek nem kis része úgy gondolja, hogy picsába a kurvaanyázás tilalmával, azt mondok, amit akarok, kivéve, ha neki mondják, mert akkor vadul stílust követel.” Attól fél, hogy ez a „nyelvi lökdösődés egyszer csak testivé válik”.

Az interjú egyik legérdekesebb része, amikor Parti Nagy Lajos megkapja a kérdést, hogy van-e az úgy nevezett balliberális értelmiségnek és konkrétan önnek felelőssége abban, hogy per pillanat így néz ki az országban egy kultúráról, kultúrpolitikáról szóló közéleti vita?

Erre azt mondja:

„Persze, hogy van, hisz’ én is a része voltam az elmúlt harminc évnek, a s bizonyos alapértékek meglétét evidensnek hittem: szabadság, szabad akarat, tolerancia, demokrácia. Ez nagy hiba volt, mert a magyar társadalom nagy részében ezek az értékek valójában egyáltalán nem voltak magától értetődőek, ergo nem voltak fontosak. Százezrek hullottak ki a magyar társadalom szövetéből a 90-es években, az „eleven jog fájáról lehullottak”, és ha tán látta is, az értelmiség nem érzékelte ennek a valódi súlyát. Úgy érzem, az úgynevezett jobboldali-konzervatív oldalon sem volt több empátia a megalázottak és megszomorítottak, a vidék iránt a szólamokon túl. Az összmagyarság iránti absztrakt elköteleződés, és a koronás címer nem helyettesíti a társadalomismeretet. De mondhatnék más típusú példát is. Volt, amit igencsak benéztem, igaz, nem egyedül. 2006-ban az őszödi beszédről azt gondoltam, hogy rendben van, ezt Gyurcsánynak el kellett mondania, ez a minimum. S bár éreztem, hogy magasabb szempontból le kéne vonnia a konzekvenciát, úgy véltem, nagyobb baj lenne abból, ha lemondana. Súlyos tévedés volt, politikai, de főleg erkölcsi.”

Parti Nagy Lajosról a nyár legnagyobb kultúrpolitikai vitáján azt mondta L. Simon László Tusnádfürdőn, hogy nem olyan jó költő, és komoly problémái vannak a nyelvvel. Arról, hogy le lehet-e cserélni pár hónap vagy akár pár év alatt a magyar irodalmat, Nyáry Krisztián beszélt a 444-nek.