• Jó ideje pörög egy heves kultúrpolitikai vita a jobboldali nyilvánosságban.
  
• Csütörtökön Tusnádfürdőn lejátszották ezt élőben is, és ugyan sokszor lehet kritizálni ezt a rendezvényt azért, mert valódi viták alig vannak, ez most egyáltalán nem volt igaz.
  
• Sőt.
  

Az év kultúrpolitikai összecsapása.

Helyszín: Tusnádfürdő, Mátyás udvar. Szikrázik a nap, zubog az Olt, a kis fehér sátorban izgatott emberek gyülekeznek.

Szereplők: L. Simon László költő, fideszes képviselő, volt államtitkár, aki a nagy kultúrpolitikai vitában azt találta mondani, hogy mégiscsak a teljesítmény fontosabb, mint a politikai habverés.

Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője, akire azért sújtott le a Magyar Idők kultúrpolitikai verőembere, Szakács Árpád, mert liberálisokat is beenged a múzeumba.

Orbán János Dénes (OJD), költő, a Magyar Idők kultúrarovatának vezetője, az Előretolt Helyőrség Akadémia vezetője.

A sorok között Schmidt Mária, Fekete Péter kulturális államtitkár és a Figyelő szerzői. Aztán belecsapnak. (A kulcspillanatokban szó szerinti idézetek, egyébként tartalmi összefoglaló következik.)

OJD: Megválaszolhatatlan, hogy mi a jobboldali és baloldali kultúra. A nemzeti irodalom a jó irodalom, az, amit magyarul írnak.

L. Simon: Amikor megjelentek a cikkek a Magyar Időkben, amik osztályozzák az írókat, mi alapján dől el, hogy ki a jobb és bal?

OJD: Nem az írókkal van a baj, hanem bizonyos körökkel. Azzal, hogy embereket piedesztálra emelnek, másokat pedig elhallgatnak. Én Szőcs Gézát és Parti Nagy Lajost tartom a legnagyobb élő költőknek.

L. Simon: Parti Nagy Lajos egyáltalán nem olyan nagy költő, komoly problémái vannak a nyelvvel. Igaz, hogy méltatlanul emeltek piedesztálra szerzőket, de Parti Nagy Lajos ennek az egyik szimbolikus alakja. (Schmidt Mária hevesen bólogat, igen, igen, mondogatja.) Nem azon kellene fennakadni, hogy Prőhle Gergely múzeumában 5-10 ezer forintokért kik lépnek fel, hanem a tao-rendszerrel van a baj. Néhány százezer forintos koncon megy a marakodás, 37 milliárd megy a tao-világba, ott van az igazi pénz. Megszólítjuk Fekete Pétert, hogy a tao-rendszert vizsgálja felül! (Fekete Péter hátul állva mosolyogva fogadja.)

Prőhle: Nem intézményi szinten kell megjelennie annak, hogy ki a jó író. Az intézmények feladata a keretek megteremtése, és a lehetőség biztosítása. A gyakorlatilag egyetlen napilappá váló Magyar Időkben (VÁLÓ??? - jut eszébe a hallgatóságnak) zajlik erről egy vita...

L. Simon: Nem értek egyet. Az állami intézmény sem lehet értéksemleges, nem csak az egyenlő esélyek biztosítása a feladata. Ha markáns kultúrpolitikán keresztül akarjuk erősíteni az identitásunkat, hogy megmaradjunk államalkotó nemzetnek, annak elsőre látszólag nincs köze Parti Nagy Lajoshoz. Pedig van. Ha ez a cél, akkor a kultúrpolitika nem lehet semleges. Igenis van beleszólása az államnak, abba is, hogy mit kutassanak, nincs igaza Pálinkás Józsefnek.

(A szereplők láthatóan egyre izgatottabbak attól, hogy vita bontakozik ki.)

OJD: Ha már egyszer megszavaztak MINKET, akkor a kultúrpolitikánkat is megszavazták. Ez a valami, ami ellen mi küzdünk, távolabb mutat.

Minden meg van fertőzve kultúrmocsokkal és szennyel, az egyetemek világa is. Ez túlmutat a szerzőkről szóló vitákon, ha nem akarjuk, hogy totálisan konzumidióta legyen a magyar társadalom, be kell avatkozni az államnak.

Amikor verspályázatot írtunk ki, a versek nagy része arról szólt, hogy mekkora tragédia, ha nincs wifi!

Prőhle: Miközben mi a kultúrkampfról vitatkozgatunk, 20-30 év múlva nem fognak olvasni az emberek. Drámai ebből a szempontból a listázós megközelítés, abszurd az Esterházy-fóbia! A magyar irodalom szereplőinek felosztása meglehetősen káros.

L. Simon (indulatba jön): Nem értek veletek egyet, nincsen tragédia. És már-már géprombolói effektust érzek rajtatok. Valljuk be: mi mit éreznénk, ha elvennék tőlünk a wifit? Megváltozott a világ, ezt nem tudjuk visszafordítani. Nézd meg, ott ül a 12 éves lányom, és nyomkodja a telefonját, miközben az apja beszél. Aki ezzel nem néz szembe, elmegy mellette a világ. Az a feladatunk, hogy felkeltsük az emberek érdeklődését.

Sok milliárd forinttal támogatja az állam a filmipart, de egy olyan film sem jött ki, mint a Hídember az első Orbán-kormány idején. Lehet kritizálni, de az legalább volt! Egyetlen történelmi tárgyú film sem készült. Nem lehetne Hunyadi Jánosról vagy a Toldiról filmet készíteni? Tényleg a Pálfi Gyurit kellett megbízni a Toldi elkészítésére? Tessék kiírni olyan pályázatokat, amik ilyen témákról szólnak. Hol vannak azok a darabok például Trianonról, amik katartikus élményt jelentenek? Ez nem a politika felelőssége!

Adott a kormány pénzt a kultúrára, 2009 óta megnégyszereződött a tao-támogatás!

Hol vannak a nagy, megrázó dolgok, darabok? Ezt nem lehet rajtunk, politikusokon számon kérni!

És János, neked azt kell mondanom, hogy nem, BENNÜNKET választottak meg, nem titeket, írókat!

OJD: Bocsánat, ha azonosulni mertem a kormánypárttal. Igen, bőven van támogatás, de az elmúlt évtizedek kárait még mindig nem sikerült felszámolni. A nemzeti konzervatív értelmiségi félénk, sőt, gyáva!

L. Simon: János, ne vicceljetek már. Már a Magyar Időkben is kezditek ezt az aláírósdit, amivel a baloldali értelmiség tönkretette magát?

OJD: Akkor elmondom, hogy Tompa Andrea, a színház.hu főszerkesztője azt nyilatkozta, hogy nem adnak teret senkinek, aki az Előretolt Helyőrség Akadémia támogatottja. Egy demokráciában? És erre nem történik semmilyen intézkedés?

L. Simon: Mégis milyen intézkedésnek kellett volna történnie?

OJD: Felfüggeszteni a lap támogatását, amíg nem kérnek bocsánatot, vagy le nem mond a főszerkesztő!

link Forrás

L. Simon (felindultan): Nem tudom, hogy miben szocializálódtatok Erdélyben, de ne menjünk ebbe az irányba, könyörgöm, az anyaországban!

OJD: Hát ezért a mentalitásért fél a konzervatív értelmiség! Semmilyen intézkedés nem történik a liberális diszkrimináció ellen, és hagyja a politika, hogy félelemben éljenek.

L. Simon: Nem a félelem a baj, a konformizmus a baj! Az a baj, hogy a konzervatív értelmiség jelentős része liberális fórumokat tart origónak! Abban a pillanatban, hogy nem vagyok frusztrált, ki merem mondani, esztétikai és nem politikai alapon, hogy szerintem nem Parti Nagy Lajos a legnagyobb magyar költő. Nem az a megoldás, hogy a pártközpont betiltat lapokat!

Prőhle: Mindig elhangzik, hogy kit ne olvassunk, de arról nincs szó, hogy kit kéne, kik azok a szerzők, akik méltatlanul el vannak felejtve. 11 nevet voltak képesek említeni a Magyar Időkben megjelenő cikközönben.

OJD: Itt van Kányádi Sándor esete. Igen, ismerik a nevét, de aránytalanul kevés kritika, tanulmány jelent meg róla. Az ELTÉ-n fingjuk nincs róla, nem tudnak két percet beszélni Kányádi költészetéről, miközben Esterházyról órákat tudnak. És belőlük lesznek a jövő tanárai.

Ha ezek az emberek fogják irodalomra tanítani a gyerekeinket, akkor megbaszhatjuk.

L. Simon: Én is az ELTÉ-n végeztem, és tudom ki az a Kányádi, és barátaim is tanítanak ott most. Néha belülről is meg kellene nézni, és nem felülni ilyen ócska toposzoknak. Akkor lesznek Kányádinak olvasói, ha mi megmaradunk magyarnak. Ezért kell kurzust építeni a negyedik Orbán-kormánynak.

OJD (csípősen): Lacikám, ne haragudjál, a miniszterelnök úr feladata ezt elmondani majd szombaton. Mi itt a kultúráról beszélünk.

L. Simon: A kultúráról beszélek, János!