A Trump-kormány képviselői titokban venezuelai katonákkal egyeztettek egy Maduro elleni puccsról

Az amerikai kormány tavaly, illetve az idei év elején titkos tárgyalásokat folytatott a venezuelai hadsereg elégedetlenkedő tisztjeivel, melyeknek tárgya a Nicolas Maduro államfő elleni puccs volt. Ezt a New York Times állítja, miután beszéltek olyan amerikai tisztviselőkkel és egy egykori venezuelai katonai parancsokkal, akik részt vettek a tárgyalásokon. 

Mint a lap írja, a Trump-kormány döntése, hogy titokban egyeztessenek a puccsistákkal, nem lehetett magától értetődő döntés egy olyan földrészen, ahol a múlt században az USA számos puccsot és felkelést támogatott, hogy utána szemet hunyjon a hatalomba segített rezsimek visszaéléseinél. 

A Fehér Ház nem válaszolt a lap részletes kérdéseire, csupán annyit közöltek, hogy fontos, hogy a demokráciát óhajtó venezuelaiak mindegyikével párbeszédet folytassanak, hiszen így lehet pozitív változást elérni az országban, amely annyit szenvedett Maduro alatt. 

Ugyanakkor az egyik venezuelai parancsnok, aki részt vett a titkos tárgyalásokon, jelenleg szerepel az Egyesült Államok venezuelai vezetőket számon tartó szankciós listáján.

Mint a lap írja, az amerikai kormányzat végül úgy döntött, hogy nem segíti a puccsistákat, és a tervezés meg is rekedt. Ugyanakkor a Trump-kormányzat döntése, hogy több alkalommal is találkozzanak zendülő venezuelai katonatisztekkel, politikailag még visszaüthet. Mert ugyan a legtöbb dél-amerikai vezető egyetért abban, hogy Maduro egy autoriter elnök, aki gazdasági összeomlásba vezette az országát, és a menekülő venezuelaiak tömegei sok politikai feszültséget is szülnek a szomszédos országokban, ugyanakkor a titokban puccsról tárgyaló Washington képe is rémisztő gondolat lehet a számukra. 

A térséggel foglalkozó amerikai diplomata, Mari Carmen Aponte szerint ez a hír bombaként fog hatni a dél-amerikai országokban.

A lázongó katonatisztek állítólag próbálkoztak már titkos tárgyalásokkal Obama elnöksége idején is, de akkor sosem fogadták őket. Azonban tavaly augusztusban Trump egyszer arról posztolt Twitteren, hogy Venezuela esetén felmerül a katonai lehetőség is az USA számára, ezen lelkesedve pedig újra jelentkeztek. 

Ezek után több alkalommal is találkoztak külföldön, titkos helyszíneken az amerikai kormány, illetve a venezuelai hadsereg képviselői. A tisztek azt állították, hogy több száz katona áll mögöttük, akiknek elegük van Maduro zsarnokságából. 

Többek között olyan eszközöket kértek az Egyesült Államoktól, melyeken lehallgatásbiztosan lehet kommunikálni, illetve volt egy kész tervük is egy átmeneti kormány felállítására Maduro leváltása után, ami addig lett volna elmondásuk szerint hatalmon, amíg ki nem írnak választásokat. 

A New York Times információi szerint az amerikaiak semmiféle tárgyi segítséget nem nyújtottak, a terveknek pedig vége lett, amikor Venezuelában a hatalom több tucat cselszövőt letartóztatott nemrég.

A tárgyalásokra az amerikaiak kezdetben egy veterán CIA-st, Juan Cruzt tervezték küldeni, de aztán arra jutottak, hogy talán szerencsésebb egy karrierdiplomát megbízni a feladattal. A terv az volt, hogy pusztán meghallgatni menjenek a venezuelai tiszteket, és a delegáció nem is tárgyalhatott semmiről a helyszínen. 

A lap összesen 11 amerikai tisztviselővel beszélt, akiknek közük volt a történtekhez. Mellettük egy egykori venezuelai parancsnok is beszélt a lap újságíróival, aki elmondta, hogy soha nem kértek katonai beavatkozást az USA-tól. 

A puccsra több időpont is felmerült, de végül mindig elmaradt a fellépés. Többek között az volt az egyik tervük, hogy Maduro és a kormány tagjait egyszerre veszik őrizetbe, ehhez viszont biztonságos kommunikációs csatorna kellett volna. Ehhez kértek eszközöket az amerikaiaktól, de Washington nemet mondott. 

Ezek után megakadtak a tárgyalások, idén év elején találkoztak harmadszor, de az amerikai delegáció még azt se nyilvánította ki egyértelműen, hogy támogatják a felkelők terveit. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.