Közpénzből rendeztek búcsút Héhalmon, KDNP-s VIP-buli lett belőle

Vasárnap búcsút rendeztek Héhalmon, az eseményről meghívót is küldtek a lakosoknak, sőt az interneten is meghirdették. A program szentmisével kezdődött, ezután a 100 tagú cigányzenekar néhány zenésze, Kékesi József Ki mit tud?-győztese, majd egy néptánccsoport szórakoztatta a vendégeket. Az eseményt este a 3+2 zenekar koncertje zárta. A parókia udvarában ebédet és uzsonnát is felszolgáltak, a menün szerepelt orjaleves, vaddisznó-, borjú és szarvaspörkölt, ezek mellé azt ígérték, egész nap ingyen lesz az üdítő, a kávé, a bor és a sör. Uzsonnára sült hurkát és székelykáposztát kínáltak. A gyerekeket egész nap ingyenes körhinta várta.

A héhalmi kisboldogasszonyi búcsút Samu László szervezte, a meghívót Csonka Csaba, a héhalmi egyházközség plébániai kormányzója írta alá. A Facebookon közzétett képek szerint a buli nagyon jól sikerült, és rengeteg prominens vendéget vonzott. Részt vett rajta többek közt Becsó Zsolt és Becsó Károly, nagyhatalmú nógrádi fideszes politikusok, a CÖF szóvivője, ifj. Lomnici Zoltán, Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Rákos Szabolcs, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke és Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke. A Kelet-Nógrád közéleti magazin Facebook-oldalára felkerült képek szerint kiválóan szórakoztak a vendégek - már aki bejutott a parókia udvarára.

Az ígéretes program ellenére a búcsú ugyanis sokak számára csalódást hozott. A helyszínre érve a vendégek azzal szembesültek, csak azok léphetnek be a parókia udvarára, akik érvényes karszalaggal rendelkeztek. Arról, hogy erre szükség lesz, és hogy milyen alapján osztják azokat, a meghívóban nem volt szó. Értesüléseink szerint sokaktól megtagadták a belépést, és akik ez ellen felemelték a hangjukat, azokkal a biztonsági szolgálat őrei beszélgettek el. A helyiek Facebook-csoportján arra panaszkodtak, a fideszes és kereszténydemokrata politikusokat, családjukat szívesen látták, de a falubelieket indoklás nélkül küldték el, köztük sok gyerekkel érkező falubelit is.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Az ügyben megkerestük Csonka Csabát, az egyházközség plébániai kormányzóját, aki kérdésünkre elismerte, hogy az eseményt állami támogatással szervezték, de erről többet nem volt hajlandó elárulni. Csonka azt állította, az ő tudomása szerint mindenkit beengedtek a rendezvényre, kérdésünkre, hogy ha mindenki szabadon bemehetett, miért volt szükség karszalagra, azt felelte, csak formaság volt, hogy később meg tudják számolni, hányan vettek részt a búcsún.

A helyiek Facebook-oldalán elsősorban a szervező Samu Lászlóra panaszkodtak, többek közt azzal vádolják, a bulit csak a saját kormányközeli ismerőseinek szervezte. Samu egyébként a Civil Összefogás Fórum helyi elnöke.

Cikkünk egy korábbi verziójában azt írtuk, Samu László a település plébánosa, a tévedésért az érintett és olvasóink elnézését kérjük.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.