Új gombafajtát fedeztek fel egy babahordó zsákon

tudomány
2018 szeptember 12., 05:18

Vargányák, rókagombák, portobellók új fajtáit fedezték fel 2017-ben, írja a Guardian. A lap beszámolója szerint tavaly összesen kétezer új gombafajt azonosítottak, ez pedig azt bizonyítja, hogy

milyen keveset tudunk a gombákról.

Ezt ékesen bizonyítja, hogy az újonnan felfedezett gombafajok között van olyan, amit egy olajfestmény hátán, de olyan is, amit egy babahordó hátizsákon, illetve egy körmön fedeztek fel.

Ez amúgy elég meglepő, tekintettel arra, hogy csak a táplálékként fogyasztott gomba évi 40 milliárd dolláros (11 ezer milliárd forintos) üzlet globálisan. Hogy arról már ne is beszéljünk, hogy a gombák milyen fontosak az élővilágnak, a növények kilencven százaléka nem is élhetne gombák nélkül. A gombák emellett a gyógyászatban is rendkívül fontosak, hogy mást ne mondjunk, a penicilin is gombaalapú gyógyszer. Más fajtáik ugyanakkor rendkívüli pusztítást végeznek az élővilágban.

Mégis, bár a becslések szerint akár hárommillió féle gomba is lehet, ezek közül csak 144 ezret azonosított eddig a tudomány.

2017-ben jó évük volt a gombakutatóknak. Csak Kanadában három különböző, ehető rókagombafélét találtak. Ilyen rókagombákat a Közép-Afrikai Köztársaságban és Dél-Koreában is felfedeztek. Indiában pedig ehető vargányafajtát fedeztek fel.

Az új fajtákat néha egészen meglepő helyeken azonosították. Három ehető vargányafélét például egy 2013-ban, Londonban vásárolt kínai szárítottgombamixben találtak.

A nagy felfedezésekből Magyarország sem maradt ki, sőt, kifejezetten jól járt:

itt két új fekete szarvasgombafajtát azonosítottak.

A legfurább új fajtát Chilében találták egy sósivatagban. A feltűnő narancssárga Lichenomphalia altoandina láthatóan jól tűri a más élőlények számára élhetetlen vidéket. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.