Meghalt a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző

78 éves korában meghalt Kulcsár Győző, a magyar párbajtőrvívás történetének egyik legnagyobbja. Az 1940-ben Budapesten született sportoló többirányú tehetség volt, hiszen 1962 és 79 között párhuzamosan volt a pártbajtőr- és a tőrvívő válogatott tagja, bár a nagy sikereit az előbbi szakágban érte el.

A legendás magyar párbajtőrvívó válogatott tagjaként mesterhármast ért el, amennyiben a 64-es, 68-as és 72-es olimpiai bajnoki címet is megnyerték, ehhez 68-ban Mexikóban az egyéni aranyat is ő nyerte. 1972-ben Münchenben és 1976-ban Montrealban egyéni olimpai bronzérmes lett, emellett háromszoros világbajnok, kétszeres vb-ezüstérmes és négyszeres világbajnoki bronzérmes is volt.

Edzőként is kiemelkedően sikeres volt, a tanítványai közül Nagy Tímes, Szász Emese és az olasz Maurizio Randazzo is olimpiai bajnok lett. Többször volt a párbajtőrözők szövetségi kapitánya és főtitkárként irányította a Magyar Vívó Szövetséget is.

2004-ben a Nemzet Sportolójává választották.

Ezen a videó Veiszer Alinda beszélgetett vele 2016-ban:

(via MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.