A kortárs magyar képzőművészet egyik legjelentősebb alkotását osztogatták szét tévedésből, uzsonna címén egy vidéki óvodában

A vakvéletlen révén értesült arról a 444, hogy egy vidéki óvodában a gyerekek megették, illetve kidobták a szemétbe a kortárs hazai képzőművészet egy, eddig lappangó főművét.

Az ügyről olvasónk, Bogi leveléből értesültünk. Bogi a Nógrád megyei Tar községben él, és egy óvodás gyerek édesanyja. Az ebből eredő terhelés miatt történhetett, hogy levélírónk nem ismerte fel, mit hoz haza a gyereke az uzsonnás dobozában, és azt hitte, megevésre szánt szendvicsekről van szó. Ebből a szempontból teljesen érthető a lefotózott szendvicsekhez mellékelt levele:

"Képek formájában szeretném megosztani veletek, hogy a családok évében milyen uzsonnát kapnak vidéken az óvodás gyerekek. Augusztus 21.-től jár a kisfiam oviba, azóta 1 vagy 2 alkalommal ette meg az uzsonnáját. Szerencsére ingyen kapjuk, mert nem biztos, hogy fizetnék ezért. Az oké, hogy van valami felvágott a kenyéren, de hogy se sajtkrém, se vaj, vagy legalább zsír, hogy jobban csússzon... Ha van is mellé uborka, akkor az egy karika! vagy akkora paradicsom vagy alma, ami kábé 2-3 falat után elfogy. A 3 évesem rá szokott pillantani és 90%-ban azt mondja, hogy adjuk oda a kutyusnak, majd az megeszi... Hát igen, ezen kell spórolni, hogy a politikus unokák ezüstkanállal ehessenek."

Kedves Bogi!

A tévedésed érthető, mert a tárgyak, amiket a gyereked "uzsonna" címén kap, megtévesztő külsejűek. Több szakértővel és kurátorral folytatott konzultációim alapján azonban 97 százalékos biztonsággal mondhatom, hogy ezek nem a szó hagyományos értelmében vett szendvicsek lehetnek, hanem a "Dadus", illetve "Pannon Paul Klee" néven is ismert, bizonytalan személyazonosságú kortárs képzőművész egy műtárgysorozatáról van szó. A szakirodalomban csak "Cím nélkül" néven emlegetett - és eddig csak leírásokból ismert - széria annak a pár zaklatott évnek állít emléket, amikor Sandwich grófja, az angol arisztokrata a váratlan ihlet hatására lázás kísérletezésbe kezdett kenyérszeletekkel és húsdarabokkal, aminek a vége a szendvics feltalálása lett. Ugyanerről az alkotói folyamatról szól Woody Allen klasszikus humoreszkje, a "Jó, de képes erre a gőzmozdony?" is. A "Cím nélkül" lényegében azt kérdést próbálja megválaszolni, hogy mi lett volna, ha Sandwich grófja nem angolnak, hanem magyarnak születik?

A sorozat érzékletesen vezeti végig a befogadót az alkotói folyamaton, a kísérletezés, a lemondás, a kétségbeesés stációin.

Az első alkotás azt mutatja meg, hogy bár fontos a következetes gondolkodás, a nagy újításokhoz elengedhetetlen a kreatív elme váratlan szökellése, vagyis az ihlet. A Művész kézenfogja a befogadót, majd elvezeti az időgéphez, hogy egy szempillantás alatt a XVIII. század közepének vidéki Angliájában - vagy Magyarországán? - találjuk magunkat, ahol egy Alkotó Elme éppen ráérez, hogy ha egy szelet kenyérre hústartalmú élelmiszert helyez, a dologból valami nagy és új sülhet ki:

A bizonytalan kezdő lépéseket követően a Gróf - meséli el kortárs művészünk 3 szerves anyagú tárgy egyszerű egymásra helyezésével - azonnal megérezte, hogy bár jó nyomon jár, valami még hiányzik a kompozícióból, ezért markáns színű, háromdimenziós motívummal egészítette ki a kísérleti konstrukciót:

"Tévút!" - kiálthatott fel ekkor a Gróf, és teljesen más irányba kezdett puhatolózni. "Mi lenne, ha tárgyak ráhelyezése helyett valami krémes állagú anyaggal vonnám be a kenyérszeletet"? Az önmagával mindig következetes alkotó azonban a bevonat elkészítése után idézetként elhelyezte azon korábbi művének egyik jellegzetes motívumát, kicsinyített formában:

Sokan itt megálltak volna, de a Gróf nem adta fel ilyen könnyen. A májkrémsivatag és az abban az oázis szerepét betöltő, ugyanakkor reménytelenül plöttyedt kis paradicsomszeletke közti feszültség életre keltette ugyan a művet, de világos volt, hogy ez még nem a világmegváltó formula. A Gróf - illetve az őt a jelenben "eljátszó" művész - a következő lépésben visszatért a gyökerekhez, vagyis a "puszta kenyér + felvágottféle + valami zöldség" összeállításhoz, de a 3D-s ábrázolást feladva gyakorlatilag a síkbeliséget választotta:

Most következik a sorozat egyértelműen legdrámaibb darabja! Az elégedetlen alkotó, képtelen lévén értékelni önmaga eddigi eredményeit, szinte öncsonkító gesztussal tör ki a síkból, a korábbról ismert alákent alapra - ami ezúttal hullafehér - váratlanul egy hangsúlyozottan térbeli, igen magas, ugyanakkor kis alapterületű sajt- (vagyis ha jobban megnézem, talán inkább almadarabot) helyezve, ami egyes művészettörténészek szerint József Attila lakáskörülményeire tett utalás, és az ismeretlen kortárs alkotó szuicid korszakára utal. A halálmotívumot sajátos humorral ellenpontozza, hogy a végeredmény első pillantásra meglepően tükortojásszerű látványt nyújt:

Az olvasónk által (újra) felfedezett sorozat záródarabja a Van Gogh-i értelemben vett személyes káosz és összeomlás, illetve az Angol-Magyar Sors apoteózisa:

Hogy művészünk - látszatra legalábbis - miért isteníti a bukást? A legelfogadottabb értelmezés szerint azért, mert a "Szétesett paradicsom" vagy "Minek" címen is ismert mű a vereség beismerése mellett az alkotót évszázadokkal túlélő siker emlékműve is, hiszen pont úgy néz ki, mint egy óvodai szendvics a XXI. század elejének Magyarországáról.

Kedves Bogi,

Igazán irigylem a gyerekedet, hogy ilyen kvalitásos műveket kaphat uzsonnára. Legközelebb ne a kutyaólba, hanem egy kortárs galériába látogass el, ha ilyesmit hoz haza!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.