Mi az, ami a zászló és a címer után a legfontosabb egy országnak, de a miénk csak most készült el? Amit a főszerkesztője egyenesen a "nemzet személyi igazolványának" nevezett, mégis olyan nagy - frakciószóvivőarc-méretű - és olyan nehéz - jó 3 kilós - , hogy Mészárós Lőrinc feneketlen zsebét is kiszakítaná? És amit nemsokára 3 ezer magyar iskolában plusz a határon túli magyaroknak fognak szétosztani, hogy igazi közkinccsé váljon?

Mi más lenne, mint Magyarország Nemzeti Atlasza.

Azt azért még a könyv MTA-székházban tartott bemutatóján is elismerték, hogy hiába számít ilyen alapvető dolognak egy nemzeti atlasz, a legtöbb magyar embernek annyi fogalma sincs arról, hogy mi is ez, mint Kogutowicz Manónak a tinderezésről. Ami nem is csoda, mert kiadvány ilyen néven nálunk utoljára 1989-ben készült, pont a legrosszabbkor, hiszen a rendszerváltás izgalmai között kutya sem vette észre a megjelenését, plusz a benne foglaltak nem kis része a nyomtatás pillanatában avult el.

Egy nemzeti atlasz ugyanis olyan térképgyűjtemény, ami az objektíven tudható, legfontosabb tényeket gyűjti össze egy országról térképek, táblázatok, ábrák, fotók és szövegek formájában, de nem csak annak földrajzáról, hanem a néprajzról, a gazdaságról, az állatvilágról is.

Én nem tudok elképzelni olyan gyereket, aki ne szeretné az ilyen, szuper ábrákkal illusztrált térképalbumokat: hiába voltam már 17, amikor megjelent a Nagy Világatlasz című, hogy hosszú éveken át ne tudjam megunni az állatos és növényes térképek nézegetését Dél-Amerika faunájától Ázsia flórájáig.

A Nemzeti Atlasz is ilyesmi, de ez egyedül rólunk szól, vagyis pontosabban a liberálisan értelmezett Kárpát-medencéről, mert nem csak a mai Magyarország szigorúan vett területéről vannak benne információk, hanem az egész Kárpát-Pannon térségéről, ami nagyjából azt a területet jelenti, ahol valaha is éltek, esetleg uralkodtak magyarok. 

Az Atlasz bemutatója maga is pikánsnak ígérkezett, hiszen azt a kormány pénzéből az a Magyar Tudományos Akadémia készítette, aminek a kormány éppen most akarja felszámolni az alapítása óta meglévő, és csak a kommunizmus alatt korlátozott önállóságát. Márpedig az eseményen egymás után beszélt Lovász László az MTA elnöke és Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter. Fagyosabbak is voltak, mint Körmöcbánya időjárása a Kis Jégkorszak idején. A feszültség abból érződött igazán, hogy Kasler "The Entertainer" Miklós, a kormány hivatalos stand uposa, sámánja és sztyeppei turánistája olyan rövid és szikár beszédet mondott, mint valami főkönyvelő, majd az esemény közepén halaszthatalan programra hivatkozva le is lépett. 

De nézzük végre, milyen lett maga a nyitókötet, amit boltban is meg lehet venni mostantól, ha jól értettem a szándékosan az önköltségi szinten tartott, 6500 forintos áron. Azért neveztem nyitókötetnek, mert a Nemzeti Atlasz valójában egy négy könyvből álló tetralógia lesz. A következő három rész címe A magyar állam és helye a világban, Társadalom és Gazdaság lesznek. Ennek a nyitókötetnek az alcíme a 

Természeti környezet

Kezdjük a külalakjával, ami ebben az esetben különösen indokolt. Az atlasz ugyanis  talán a legnagyobb címlapfelületű könyv, amit valaha a kezeben fogtam, nagyobb az A3-as méretnél is, nagyjából akkora, mint egy jó nagy számítógépmonitor. 

És olyan nehéz, hogy igazán kényelmesen csak a nagy ebédlőasztalon vagy az ágyon fekve lehet lapozgatni. Ez amúgy egyáltalán nem baj, mert mint később ki fog derülni, az egész kiadványban messze a teljes- vagy duplaoldalas óriástérképek a legjobbak, és ezek minél nagyobb méretben érvényesülnek igazán. Egy ilyen album elvileg ideális vécéolvasmány, ebben az esetben azzal a megkötéssel, hogy csak akkor próbálkozz vele, ha magas termetű vagy hosszú combcsonttal és elég súlyos is, különben, ha nem figyelsz oda, és az öledben tartott könyv előrebillen, te meg utánakapsz, simán leránthat a vécépadlóra.

A kötet tipográfiailag annak ellenére lett meglehetősen vérszegény, hogy óriási felületek álltak a dizájner rendelkezésére. Aki ezt a legkevésbé sem használta ki: a fotók például szinte kivétel nélkül túl kicsik, nagyjából egyformák, szinte bélyeg méretűek, és a szöveg tördelése is eléggé unalmas. 

A picike fotók az állatos fejezetben is kihagyott ziccernek számítanak, a földtaniban pedig egyenesen fájdalmasak, olyan klassz fotók vannak ugyanis látványos geológiai alakzatokról, túl kis méretben prezentálva.

A látvány ezzel együtt egyáltalán nem vészes, de egy ilyen reprezentatív album esetében ennél akár sokkal látványosabb is lehetne. 

Maguk a térképek - tényleg rengetegféle akad belőlük - alapvetően jól sikerültek, és végül is ez az egyik legfontosabb egy atlasz esetében. A legjobb persze az, hogy a klasszikus domborzati térképek mellett

ezerféle spéci fajtát találunk benne

olyanokat is, amikre aztán tényleg sosem gondoltunk volna

de tényleg nincs jobb, mint elrévedezni a kökörcsinvirág-földibagolylepkék elterjedési területén, közben az eszünkbe vésve a gombahatározóból nemrég szerzett fontos információt, miszerint mozdonyfüstszagú pókhálósgomba is létezik.

Akad pár szép antik térkép is a kötetben

A mezőny tagjai közül némelyik kifejezetten látványos, némelyik baromira elgondolkodtató, mint például az, amelyik érzékletesen mutatja meg, hogy mire öregek leszünk, Magyarország területének háromnegyede sosem látott sztyeppévé fog átalakulni, a somogyi dombság kiszárad és szégyellheti magát mindenki, aki a korábbi évtizedekben kiröhögte a pusztai nomádoknak maszkírozott, döglött birkával lóról rögbiző kurultájosokat:

A térképek összességében mégis kicsit bátortalanok. Egyáltalán nincsenek például olyanok, amikre állatokat, növényeket vagy ásványkincseket rajzoltak volna, miközben egyértelműen az ilyenek miatt van egyáltalán értelme 2018-ban méretes nyomtatott atlaszt kiadni. Ilyesmikre gondolok:

A netes infografikákkal csak nagyon látványos és könnyezés nélkül bámulható nyomtatott térképek vehetnék fel a versenyt. 

Az atlaszban a műfajhoz képest elég sok a szöveges rész. Ezek stílusa hála istennek elkerüli a szakbarbár bikkfanyelvet, de néhol azért nem olyan sokkal. Ha már egyszer minden magyar emberhez szól, azon belül a középiskolásokhoz és a műveltebb átlagemberhez különösen, akkor lehetne még ennél is olvasmányosabb és szórakoztatóbb. Tartalmilag ezért kifejezetten érdekesek a fejezetek, a tálalás lett néhol olyan, mint amikor az ember mérnök-tanár nagybácsikája próbál mesélni szakterületéről, a csavarokról és más kötőelemekről a vasárnapi ebédkor. A táblázatok viszont konzekvensen érdektelenek formailag.

A könyv legelső érdemi szövegrészéből, a Magyarország dióhéjban című keretes anyagból megtudhatjuk, hogy Kocsis Károly professzor, az atlasz főszerkesztője a trianoni szerződést békediktátumnak tartja. Ezzel nincs egyedül és az sem biztos, hogy nincs igaza, de ennek a szenvedélyes megvallása egy ilyen tudományos tudástárban mégis kissé meglepő. Elképzelhető, hogy a főszerkesztő a komcsi idők szövegeinek végére kötelezően odaillesztendő ideológiai vörös farkot akarta a mai korra adaptálni piros-fehér-zöld fej formájában.

Az egész kötetből igazából csak az állatos fejezet lóg ki, igencsak lefelé, főleg a várakozásokhoz képest. Egy ilyen típusú atlasznak ugyanis nyilvánvalóan ez lenne az egyik legfontosabb csalifejezete, ami a középiskolás korú felhasználókat lapozgatásra bírná. Ehhez képest a fejezet eleve meghökkentően rövid, egy csomó izgalmas, népszerű, jól illusztrálható témába - kihalt nagyragadozók újratelepedése, őslények a mai Magyarország területén - éppen csak belekap, anélkül, hogy élvezetesen kibontaná. Talányosan kevés és konzekvensen apró fotóval illusztrálták, ami a kötet szerkesztőinek is feltűnhetett, mert a kiáltó hiányosságot a környezetvédelmi fejezetben próbálták pótolni.

A nemzeti atlasz érdekes, nagy munkával összerakott kiadvány lett, ami ideális ajándéktipp térkép- és atlaszmániás családtagjainknak, hiszen 6500 forintért a minőségét tekintve a hiányosságaival együtt is tényleg ajándék. Ha komolyan vesszük, hogy milyen közönséget céloznak meg vele, akkor viszont sokkal felhasználóbarátabb is lehetne, amire a következő 3 kötetben még bőven törekedhetnének.

És bár alapvetően nyomtatott kiadványról van szó, a bemutatón is külön hangsúlyozták, hogy ezt azért is hívják nemzeti atlasznak, hogy a lehető legtöbb magyarhoz juthasson el, ezért a teljes kiadvány elérhető online, természetesen ingyenesen. Csakhogy, mivel nem volt rá elég pénz, kizárólag letölthető pdf-fájlok formájában rakták fel ide, ami viccnek is gyenge, hiszen a valóságban így használhatatlan az egész. Ezzel az Akadémia is tisztában van, többször elmondták, hogy szerintük is egy interaktív online térképváltozat lenne a megoldás. De ennél talán az is jobb lett volna, ha addig nem élesítenek online verziót, amíg az nem készül el kereshető formában.

IRL lapozgatni azonban annál jobb, megyek is megnézni, hogyan alakultak a felszínmozgások a Dunakömlőd-Paks közötti magasparton, különös tekintettel a fosszilis csuszamlások és suvadások szakadásfrontjaira.